BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külpiacon terjeszkedne az iPONT Consulting

Mintegy 3-5 millió eurónyi kockázati tőke bevonására készül a háromdimenziós képernyőkhöz saját fejlesztésű képalkotó szoftvert gyártó, magyar iPONT Consulting Kft. – közölte Korcsok Zoltán ügyvezető az MTI-vel. A cég egyebek között az Egyesült Államokból és az Arab Emírségekből kapott megrendelést. A társaság a 3D-s televíziókat gyártó német Tridelity céggel együttműködve 3D-s szemüveg nélkül is élvezhető képernyőkhöz készít szoftvereket. Termékeit repülőtereken, bevásárlóközpontokban elhelyezett kivetítőkben alkalmazzák a megrendelők.

Korcsok Zoltán elmondta: a cég tavaly 430 millió forint költségvetésű hardverfejlesztési projektet indított, amelyhez uniós forrásokból mintegy 270 millió forintnyi támogatást nyert el. A 3D-s technológiával 2007 óta foglalkozó iPONT árbevétele tavaly 220 millió forint volt, míg 2008-ban 247 milliónyi forgalmat ért el. Az ügyvezető azzal indokolta a visszaesést, hogy a vállalat terjeszkedési stádiumban van, így energiáik nagy részét a kutatás-fejlesztés, illetve az üzletszerzés köti le. A mintegy 40 főt foglalkoztató vállalat cégformáját hamarosan zrt.-vé kívánja átalakítani, és hosszú távon a tőzsdei bevezetést is tervezi.

Az iPONT kivetítőit New Yorkban a L’Oréal kozmetikai cég használja, nemrég pedig a legnagyobb törökországi mobilszolgáltatótól kapott megrendelést. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.