BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Segítséget kér a szállodaipar - Katasztrofális a tavalyi év

Kedvezményes szállodai áfakulcs, újból adómentes üdülési csekk, idegenforgalmi adó (ifa) utáni eredeti támogatás visszaállítása, megnövelt nemzeti marketing-költségvetés – a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) szerint a kormányzat többek közt ezekkel az intézkedésekkel segíthetné a hazai szállodaipar talpra állását.

A magyar szállodai szobakapacitás 73,2 százalékát tömörítő szakmai érdekvédelmi szervezet tegnap megtartott sajtótájékoztatóján értékelte az ágazat jelenlegi helyzetét, és ismertette a 2010-re vonatkozó, a kormányzatnak szánt javaslatcsomagját.
„A tavalyi volt a magyar szállodaipar legrosszabb éve az utóbbi tizenöt évben” – kezdte a helyzetértékelést Erdei János, az MSZSZ elnöke. A hazai szállodák teljesítménye egy év alatt óriásit romlott (lásd tábláza-tunkat), ez egyrészt a válság következtében visszaesett keresletnek tudható be (8 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma az előző évhez képest), másrészt az elmúlt néhány év dinamikus szállodai fejlesztései által okozott kínálatbővülésnek (három év alatt 41,5 ezerről 47,2 ezerre nőtt a szobák száma). A szakmabeliek szerint az elmúlt években megvalósult szállodai kínálatfejlesztés ugyanis nem mindig volt helyes és átgondolt, az újonnan létrejött kapacitásokat emiatt nem minden esetben lehet jövedelmezően működtetni, különösképp a jelen gazdasági helyzetben. „Főleg a budapesti 4-5 csillagos, illetve a vidéki wellness-szállodák esetében okozhat gondot a viszonylagos túlkínálat” – mondta Erdei János. A szövetség által készített elemzés szerint a válság következtében a hotelek komoly költségcsökkentést kényszerültek végrehajtani az év során, ezt sok esetben létszámleépítésekkel, minőségromlással, a felújítások, fejlesztések elhalasztásával járt. Ezen folyamatok elhúzódása pedig az egész magyar turizmus nemzetközi versenyképességét is negatívan befolyásolhatja.
A magyar szállodaipar jelenlegi rendkívül nehéz helyzetének javítására részletes javaslatcsomagot dolgozott ki az MSZSZ. A kormányzat által meghozandó legfontosabb intézkedéseknek az üdülési csekk adómentességének visszaállítását, illetve az szállodai és vendéglátói áfakulcsok uniós átlag irányába történő csökkentését tartja a szakmai szervezet (szobakiadásnál ez 10, vendéglátásnál 15-18 százalékot jelentene). Az MSZSZ szerint ezek az intézkedések nemhogy többletköltséget nem jelentenének a költségvetés számára, hanem a multiplikátor hatás révén pluszbevételt generálnának az államnak (bár a közvetlen adóbevétel csökkenne, a növekvő kereslet következtében a turizmusból származó költségvetési bevételek nőnének). Szintén fontosnak tartanák a nemzeti turisztikai marketingre költhető keret bővítését, számításaik szerint az erre szánt többletforrás is bőven megtérülne. A kormányzatnak még azt is javasolja a szállodaszövetség, hogy állítsa vissza az idegenforgalmi adó korábbi állami kiegészítését.
A Magyar Szállodaszövetség által összeállított dokumentum szerint a kormányzati intézkedések mellett szükség van uniós, állami, önkormányzati és vállalkozói forrásokból megvalósítandó fejlesztésekre is. Ilyen például egy nagy kapacitású kongresszusi központ megépítése Budapesten, egy magyar nemzeti kongresszusi iroda létrehozása, valamint a kiemelt regionális repterek fejlesztése. Az összeállításban külön hangsúlyt kap Budapest turizmusának fejlesztése.

Számszerűsített célok*

- a következő három évben a hazai szállodák szobakihasználtsága 7-9 százalékponttal (azaz 15-18 százalékkal) növekedjen, és meghaladja az 50 százalékos foglaltságot

- a REVPAR (egy szobára jutó átlagos bevétel) az inflációnál gyorsabban nőjön

- csökkenjen Budapest versenyhátránya Prágával és Béccsel szemben ezen mutatók alapján

* A Magyar Szállodaszövetség legfontosabb céljai a következő három évre.

- a REVPAR (egy szobára jutó átlagos bevétel) az inflációnál gyorsabban nőjön

- csökkenjen Budapest versenyhátránya Prágával és Béccsel szemben ezen mutatók alapján

* A Magyar Szállodaszövetség legfontosabb céljai a következő három évre. Javaslatcsomagot dolgoztak ki az ágazat fellendítésére -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.