BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Száguld az okos telefonok piaca

Az AdMob mobilreklámcégnek a 2009. február–2010. február közötti időszakra vonatkozó felmérése szerint egy év alatt abszolút értékben közel háromszorosára – 193 százalékkal – emelkedett az okos telefonokon lebonyolított reklámforgalma, ezzel a piaci részesedésük 48 százalékra bővült az előző évi 35-ről. Ezzel párhuzamosan a hagyományos készülékek (LG, Nokia, Samsung) részesedése csökkent: az idén a tavalyi 58 helyett már csak 35 százalékban részesülnek a teljesítményből. Az internetezésre alkalmas mobileszközök (iPod touch, Playstation, Nintendo DSi) pedig 403 százalékos növekedéssel, 17 százalékra növelték piaci részesedésüket – írja a Brainstormtech. Ami a mobilokon használt operációs rendszereket illeti, az Apple továbbra is toronymagasan vezet, 50 százalékos részesedéssel. Második a Google Android szoftvere 24 százalékkal, majd a Nokia Symbian rendszere következik 18 százalékkal.

Az IDC amerikai elemzőcég felmérése az okos telefonok elterjedését vizsgálta. Előrejelzésük szerint 2013-ban már közel 400 millió eszköz talál majd gazdára. Az átlagos éves növekedési ütem 20,9 százalékos lesz a következő három évben. Azon

a piacon, amelyet nemrég még a korán érkezők, a BlackBerry, a Symbian és a Windows Mobile uralta, az új szereplők nyílt platformmal (Android), illetve a felhasználói élményt fokozó dizájnra és menübéli navigációra (iPhone) helyezik a hangsúlyt, és ezzel vonzzák felhasználók tömegeit. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.