BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Virtuális irányba nyit a GTS

Még az idei év is a költségracionalizálás jegyében telik a GTS Central Europe csoportnál és annak magyar leányvállalatánál, a GTS-Datanet Kft.-nél – emelte ki éves értékelésében Pauer Pál, a legnagyobb hazai alternatív távközlési cég ügyvezető igazgatója. A kedvezőtlen külső gazdasági környezetben főleg az eredménymutatókban sikerült tavaly itthon és csoportszinten is két számjegyű növekedést felmutatni. A magyar vállalat kamat- és adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 30 százalékkal javult, árbevétele euróban visszaesést, forintban stagnálást mutat. A múlt év első felében a társaság – az anyacég döntése nyomán – megvált évi 400 millió forint forgalmú műholdas adatátviteli üzletágától. Ennek figyelembevételével a megmaradó üzletágak a hazai távközlési piac 3-4 százalékos visszaesése ellenére 300 millió forinttal több bevételt generáltak, mint 2008-ban – mutatott rá az ügyvezető.

Beruházásokra (Capex) az előző évivel nagyjából megegyező összeget terveztek, de végül azért költöttek kevesebbet, mert az eredmény nélkül zárult mobiltenderen nem tudtak frekvenciákat vásárolni. A cég által pályázott frekvenciák költségracionalizálási célokat is szolgáltak volna, ezeken sokkal hatékonyabban lehetett volna továbbépíteni a hálózatot – válaszolta lapunknak Pauer Pál.

A hazai társaság negyvenezer ügyfelet tart számon, a többségük lakossági, de stratégiainak a jövőben is az üzleti szegmenst tekintik. Ennek kapcsán az ügyvezető megjegyezte: a lakossági részt tovább üzemeltetik, de ezen a területen aktívan már nem keresnek új ügyfelet. Hozzátette: a tavalyi megtakarítások jelentős részét éppen az utóbbihoz kötődő költségek megszűnésének köszönhették. A lakossági üzletághoz kapcsolódó internet-alapú televíziózás (IPTV) sincs már középpontban, Pauer Pál szerint a magyar piac ezen a területen elszalasztotta a nagy áttörés lehetőségét, négy-öt évvel korábban kellett volna vele intenzívebben foglalkozni, a kábeltévé-technológia ugyanis letarolta a piacot.

Így a figyelem már az idén is egyértelműen a céges szegmens felé fordul, beleértve a kis- és közepes vállalatokat, amelyeknek – követve az aktuális trendeket – új virtuális alapú vállalati szolgáltatásokat vezet be a GTS-Datanet. Ezek lényege, hogy az ügyfelek mind a szolgáltatás alapjául szolgáló szoftvereket, mind az azokat kiszolgáló hardvereket nem megvásárolják, hanem az interneten keresztül bérlik egy erre specializálódott szolgáltatótól.


Adatközpontban erősít a csoport

Az 1200 főt foglalkoztató GTS Central Europe leánycéget működtet Magyarországon kívül Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában. A csoportközpont 2010-es fejlesztéseinek középpontjában a szerverközpontok állnak. Ezekből jelenleg kilenc működik Közép-Európa legnagyobb városaiban, összterületük meghaladja a hatezer négyzetmétert, kapacitásuk pedig több mint tízezer szerver kiszolgálására elegendő. Az idei év első felében a lengyelországi egységet bővítik, illetve nyitnak egy új, hétszáz négyzetméter alapterületű létesítményt Prágában. A magyar leányvállalat budaörsi telephelyén ötszáz négyzetméteres szerverközpont működik, amely az idén még nem, de később bővítésre szorul, mert elfogynak a bérelhető helyek – tudtuk meg Pauer Páltól.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.