BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A televízióról válságban sem mondunk le

A világméretű recesszió a fizetős tévészolgáltatásban nem igazán éreztette a hatását, sőt a piac az utóbbi években folyamatosan növekszik. Az ABI Research legfrissebb előrejelzése szerint 2014-ben akár a 850 milliót is megközelítheti a világon azok száma, akik valamilyen televíziós szolgáltatásra fizetnek elő, az ügyfélszám negyedével több lehet annál, amit 2009 végén regisztráltak a szolgáltatók.

Ami az egyes hozzáférési technológiákat illeti, az elemzők szerint a jövőben is a kábeles marad a legnagyobb fizetős platform, ezt követik a műholdas megoldások, míg az internetalapú televíziózás (IPTV) képviseli a legkisebb arányt. Ez utóbbi számíthat ugyanakkor a leggyorsabb növekedésre, 2014-ben már kétszer annyian követik a műsorokat ezen a módon, mint tavaly. Az IPTV várhatóan főként a kábeles körből hódítja majd el az előfizetőket.

A fizetős tévészolgáltatások piacát három jelentős tényező is hajtja, egyfelől a már világszerte, de legalább a fejlettebb piacokon folyó digitális átállás folyamata, ezzel párhuzamosan a prémium tartalmak iránti kereslet növekedése. Végül, de nem utolsósorban a digitalizációval együtt járó új jellemzők, mint az interaktivitás, a személyre szabott tartalomrögzítés, illetve a videotár-szolgáltatás is hozzájárul a piac felfutásához.

A fizetős tévépiac növekedésében annak ellenére bízhatnak az ezzel foglalkozó szolgáltatók, hogy a legtöbb országban elérhetők szabad vagy jóval alacsonyabb díjért kínált tartalmak is. Idesorolható egyebek mellett a már nálunk is elérhető digitális földfelszíni tévészolgáltatás (DTT), de fenyegetettséget jelenthetnek az online tartalmak, főleg az olyanok, amelyeket a Hulu, a YouTube, a Netflix és a Vudu fémjelez.

A szakértők szerint a fizetős tévét szolgáltatóknak eltérő stratégiát érdemes alkalmazni a fejlődő, illetve a fejlett piacokon. Előbbiben nyerő lehet a még több digitális csatorna, a nagy felbontású tartalom (HD), illetve a videotár vagy a már említett személyre szabott tartalomrögzítés. A fejlett piacokon inkább az olyan többletérték-szolgáltatás iránt van nagyobb igény, mint az interaktivitás.

Magyarországon is egyre több a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma. A piacot monitorozó Nemzeti Hírközlési Hatóság legutóbbi gyorsjelentése szerint februárban 30 ezerrel, 1,178 millióra nőtt ezen ügyfélkör. Februárban a nagyobb szolgáltatók előfizetőinek 47,2 százaléka vett igénybe digitális szolgáltatásokat a januári 46,2 százalék után.

A digitális előfizetéseken belül az idei év második hónapjában 404 ezerről 421 ezerre nőtt a kábeltelevízióra vagy IPTV-re előfizetők száma, és 744 ezerről 757 ezerre emelkedett a műholdas szolgáltatást igénybe vevőké. A műholdas szegmensben a piacvezető Digi részesedése a januári 47,2 százalékról 46,3-re, a UPC-é 24,9 százalékról 24,3-re csökkent, a Magyar Telekomé pedig 22,5 százalékról 24,1-re emelkedett.

A vezetékes szolgáltatások esetében a piacvezető UPC részesedése 34,7 százalékról 34,6-re csökkent, a Magyar Telekom részesedése 22,1-ről 22,3 százalékra, a Digié pedig 12,3 százalékról 12,4-re nőtt.

Valamennyi szolgáltatást figyelembe véve a UPC a piacvezető, a januári 31,8 százalék után február végén 31,5 százalékos piaci résszel. A korábban második Digi megőrizte ugyan 22,7 százalékos részesedését, de ez már csak a harmadik helyre volt elég, míg az eddig harmadik Magyar Telekom 22,2 százalékról 22,8-re növelte részesedését, és ezzel a második legnagyobb szolgáltatóvá lépett elő. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.