BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akvizíciós hullám előtt áll a szoftveripar

Felvásárlások. A szoftveripar korábban kerülte a hitelfelvételt, és inkább belső készpénztermeléssel, illetve tőkebevonással finanszírozta a növekedését, ám most több nagy cég is, így például az Adobe vagy az SAP, milliárdos kötvények kibocsátásával új tendenciát indított el. Préda István, a felvásárlások finanszírozásával foglalkozó MB Partners vezetője szerint az említett cégek akvizíciókra készülve töltik fel a kincstáraikat, kihasználva ehhez a recessziómentés érdekében történelmi mélypontra csökkentett kamatokat. A szoftverpiacot ráadásul nem sújtotta a válság, jelzi ezt, hogy tavaly a felvásárlások száma – az IMAP fúziós és felvásárlási szervezet adatai szerint – a 2008-as szinten maradt. Némi kivárást ugyanakkor lehetett tapasztalni, ám az elmúlt háromnegyed évben a vezető szoftvercégek berúgták a felvásárlási motorokat: tavaly nyár óta a Google 12 céget vásárolt fel, a Microsoft hármat, az Adobe pedig kettőt. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy ebben az ágazatban az innováció sebessége miatt a vezető informatikai cégek csak folyamatos felvásárlások segítségével képesek megtartani pozícióikat. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.