BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedett az online bankolók aránya

Iparági felmérés. Az elmúlt év végén több mint 2,4 millió lakossági és több mint 350 ezer vállalati ügyfél kötött már internetbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződést a magyarországi hitelintézeteknél, a lakossági internetbanking-ügyfelek száma pedig az elmúlt egy évben 21, míg a vállalatiaké 13 százalékkal emelkedett – derült ki a GKIeNET–

T-Home–T-Mobile által közösen készített Jelentés az internetgazdaságról című kutatásból.

Az eredményeket összegző jelentés szerint a mobilbanki szolgáltatások terén is növekedést mértek az év végéig: több mint 2,9 millió lakossági és mintegy 210 ezer vállalati ügyfélnek volt mobilbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződése a hazai hitelintézeteknél. Az elmúlt egy év alatt a lakossági ügyfelek száma 10, a vállalatiaké pedig 12 százalékkal nőtt – állapítja meg a felmérés.

A vizsgált időszakban a lakossági internetbanki ügyfelek aránya átlagosan 35 százalék volt az internetes szolgáltatást is nyújtó bankok összes lakossági ügyfeléhez viszonyítva, a vállalati ügyfelek esetén pedig 45 százalék volt ugyanez az érték. A mobilbanki szolgáltatást is jegyző bankoknál ez az arány a lakossági ügyfeleknél 42 százalék volt, míg a vállalatiak 27 százaléka használhatta a mobiltelefont banki szolgáltatások igénybevételére.

A GKIeNET megjegyzi, hogy az internetes kereskedelem fejlődését segíthetik azok a virtuális bankkártyák is, amelyek kizárólag interneten keresztüli vásárlások lebonyolítására vehetők igénybe. Az úgynevezett webkártyák számának megadásával az online módon vásárló ügyfél kiküszöböli a bankkártyaszámával való visszaélés lehetőségét, hiszen elkülönült kártyaszámot használ az internetes vásárlásokra. A webkártyán elérhető pénzösszeget a tulajdonos tetszése szerint tudja változtatni, és általában csak a vásárlás lebonyolítását megelőzően helyez el pénzt a kártyán. A közleményből kiderült, hogy az eszközből december 31-én közel 280 ezer volt használatban a hazai piacon – ez közel 40 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel azelőtti értékhez képest. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.