BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmasat növekedett az Intel

Történetének legjobb első negyedéves eredményét könyvelte el a világ első számú csipgyártója, az Intel – számolt be a Reuters. A bevételt tekintve az Intel 10,3 milliárd dollárt közölt, ez jócskán meghaladja az elemzők előzetes 9,84 milliárdos becslését.

Az eredmény csupán 3 százalékkal marad el a negyedik negyedévitől, miközben a szektor gyengülése átlagosan 9 százalék körül alakult.

A cég adózott eredménye jelentősen, 2,4 milliárd dollárra növekedett az egy évvel korábbi 629 millióról. Ez részvényenként 43 centet jelent. Az eredmény ezzel meghaladta a részvényenként 38 centre becsült előrejelzést.

A cég derűlátását még inkább fokozza a nagyon jól alakuló megrendelésállomány, így az Intel megemelte a 2010-re vonatkozó várakozásait is: a vállalat 10,2 milliárd dollár bevételt jelez előre a második negyedévre. A kedvező hírekre az amerikai értéktőzsdén jegyzett cég értékpapírjai 4,6 százalékos drágulással válaszoltak.

Érdekes momentumot vázolt Paul Otellini vezérigazgató a gyorsjelentés kapcsán: a javuló gazdasági kilátások és a kereslet fellendülése ugyan a meglévő gépeik lecserélése felé terelte a felhasználókat, azonban egyre több vállalat fordul a korábban gyártott, alacsonyabb nyereséghányadú Intel-processzorok felé, ez kedvezőtlen tényező az összetétel szempontjából. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.