BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már bizakodik az Albacomp

Átszervezés, a menedzsment fiatalítása, tőkebevonás – ezek az elmúlt egy év, illetve az idei esztendő legfontosabb lépései Magyarország egyik legrégebbi informatikai magánvállalkozásánál, a negyedszázada alakult Albacomp csoportnál. A hazai magánszemélyek tulajdonában lévő székesfehérvári társaság nincs könnyű helyzetben, bevétele 2006 óta folyamatosan csökken, tavaly már csak 10 milliárd forintot könyvelhetett el, ami a 2000. évi szintnek felel meg. A csúcson még 18 milliárdot forgalmazott.

A válság és a forráshiány több területen is kikényszerítette a változásokat – mondta évértékelőjében Minárovits János vezérigazgató. Az átszervezés során jó néhány korábbi üzletágat beáldoztak, amelyek alacsony hozzáadott értékűek voltak, illetve fenntartásuk csak növelte volna a veszteségeket, mivel többségüket hitelből finanszírozták. Idesorolható például a szórakoztatóelektronikai termékek forgalmazása, de a cégnek már nem tartozik a profiljába a kiskereskedelem és a viszonteladók ellátása sem.

Az átszervezés során még hangsúlyosabb szerepet kap a szolgáltatási tevékenység – rendszer-integráció, tanácsadás –, ez markánsabban először 2005 után jelent meg a portfólióban. Ezek az üzletek hozzák durván a teljes bevétel felét, a másik fele még mindig a hardverprofilból ered, amely az évek során szintén folyamatosan átalakul. A személyiszámítógép-gyártás mellett egyre nagyobb szerephez jut a szerverek, adattárolók összeszerelése. Az Albacomp nyerte el az Intel-féle Classmate PC-ként ismert tanulói netbookok hazai gyártási jogát, emellett digitális interaktív táblákat is készítenek a fehérvári üzemben. Kérdésünkre, hogy a PC-piac fejleményeit látva meddig tartja még kifizetődőnek a gyártó profil fenntartását, Minárovits János elmondta: az asztali gépeken még van mit keresniük a nem multi márkáknak is, de a noteszgépeken már alig van hasznuk a gyártóknak a magyar piacon évek óta folyó kíméletlen árverseny miatt.

A tavalyi különösen nehéz év után az idei első negyedév már némi optimizmusra adhat okot – emelte ki a vezérigazgató. Mivel a mérlegkészítés folyamata még nem zárult le, annyit árult csak el, hogy az év első három hónapját már pozitív eredménnyel zárhatták. A csoportszintű konszolidált bevétel 3,5 milliárd forint volt, ez időarányosan megfelel a 2010-re tervezett 15 milliárdos forgalomnak.

Kérdésünkre, hogy tipikus hazai középvállalkozásként mit vár az új kormánytól, Minárovits János válaszában a központi közbeszerzési tenderek körüli anomáliák felszámolását emelte ki. Szerinte a projektek lebonyolítása túlzottan hosszadalmas, úgy véli, az uniós pénzeket az eddigieknél értelmesebb célokra kellene költeni. Jelenleg túl sok megy el belőlük mindenféle tanácsadói megbízásokra.


Fiatalítás és tőkebevonás

A változásokkal egy időben megindult a menedzsment fiatalítása, ez az év végével zárul le. A vezérigazgató lapunknak elmondta, egy későbbi fázisban maga is tervezi, hogy hátrébb lép az irányításban. Egyelőre azonban még komoly feladatok várnak rá a tőkebevonás levezénylésében is. A közgyűlés felhatalmazta ugyanis a vezérigazgatót, hogy minimum 600 millió forintos finanszírozási forrást szerezzen. Ehhez azonban maximum 51 százalékos tulajdonrészt értékesíthet a cégből. A forrásbevonással kapcsolatban egyelőre annyit árult el Minárovits János, hogy már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy pénzügyi befektetővel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.