BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több IT-tender kisebb értékben

Miközben tavaly a számítástechnikai szolgáltatásokkal kapcsolatos közbeszerzések száma mintegy 70 százalékkal haladta meg a 2008. évit, az összértékük a harmadával esett vissza, és a 360 eljárás összértéke csupán 104,6 milliárd forint volt – derül ki a Magyar Közbeszerzési Hírbörze 2009. évi tendereiről most elkészült elemzésből. Hasonló volt a trend az irodagép- és számítógép-beszerzéseknél is. Ezekből az elmúlt évi 104 eljárás nyertesei 16,6 milliárd forintos megrendeléshez jutottak.

Az elemzők szerint a fejlemények egyáltalán nem okoznak meglepetést, mivel a hazai számítástechnikai piacon kevés az ajánlatkérő, döntően a központi államigazgatás van jelen, és ők diktálják a feltételeket. A tavalyi közel 105 milliárd forintos üzletből 90 milliárdot meghaladóan a közigazgatási hivatalok, hatóságok, bíróságok voltak az ajánlatkérők. Ez a szféra volt a legjelentősebb vásárlója az iroda- és számítógépeknek is, pedig mindkét termékkörben visszaesett a központi államigazgatás részesedése, sőt az utóbbiban mintegy felére csökkent. Az önkormányzati irodagép- és számítógép-beszerzés viszont a 2008. évi 133,4 millió forintnak közel a harmincszorosára nőtt. Az elemzők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy az egyes termékcsoportokban sok az esetlegesség. A civil szféra irodagép- és számítógép-közbeszerzése tavalyra például az azt megelőző év 2,2 százalékára (1,6 milliárdról 34,4 millióra) csökkent.

Ami a közbeszerzési tendereken nyertes cégek pozícióját illeti, míg az irodagép- és számítógépcsoportban azonos értékű, ötmilliárd forintnyi megrendelést nyert el 2008-ban és 2009-ben is a top 10 lista első helyezettje, addig a számítástechnikai szolgáltatásnál a listavezetőnek a tavalyelőtti 33,6 milliárd helyett tavaly csak 25 milliárdnyi megrendelés jutott. Mindkét csoport esetén a rangsort konzorciumok vezetik. Mivel az elemzés a tavalyi Közbeszerzési Értesítőkben publikált eljárások alapján készült, az azokban megjelent adatok a győztes pályázó(k)ra összességében vonatkozik – hívják fel a figyelmet az elemzők. Nem gyűjti senki, hogy ténylegesen (egyes jogi személyként) ki mennyit nyert. A számítástechnikai szolgáltatás első tíz helyezettje 2009-ben a csoport összes közbeszerzési értékének négyötödét nyerte meg. Ez nagyjából megegyezik az 2008. évi aránnyal. MK

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.