BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Török cég kezébe kerülhet az Invitel nagykereskedelmi üzletága

Egy török távközlési társaság, a Turk Telekom tárgyalásokba kezdett az Invitellel a cég nemzetközi nagykereskedelmi tevékenységeit tömörítő üzletága, az Invitel International felvásárlásáról – számolt be a Reuters hírügynökség. Az Invitel International öszszesen 16 országban van jelen Közép- és Délkelet-Európában. Abban az esetben, ha a tárgyalások sikerrel zárulnak, a török társaság lesz a tulajdonosa majd a Magyarországon szolgáltató Invitel Zrt.-nek is.


A Turk Telekom közleménye szerint akármilyen tranzakcióról állapodnak is meg, az még a versenyhatóságok jóváhagyására vár. A Turk Telekom az akvizíciótól kapacitásának bővítését, valamint szolgáltatói színvonalának emelkedését várja.
Ahogy a Világgazdaság korábban megírta (VG, 2009. 10. 01.), a cég anyavállalatát, az Invitelt Holdingsot tavaly szeptemberben megvette a Mid Europa kockázatitőke-társaság. A Mid Europa akkor azt is közölte, hogy megvásárolja Magyarország legnagyobb alternatív távközlési szolgáltatóját, az Invitel Zrt.-t a dán TDC-től. Az idén januárban a Mid Europa Partners lezárta a tendert, aminek eredményeként a kockázatitőkecégnek a részvények 92 százaléka került a tulajdonába.

Sokat változott a hazai egység
Az eredetileg Hungarian Telephone and Cable Corp. (HTCC) néven alapított társaság a korábbi felvásárlások nyomán az Invitel márkanév alatt egységesítette termékeit és szolgáltatásait 2007-ben, majd a cég nevét is Invitel Holding A/S-re változtatta. A csoport tagvállalatai – a Hungarotel Zrt., a PanTel Kft., a HTCC Kft., a V-holding Zrt. és az Euroweb Zrt. – 2008 elejétől beolvadtak az Invitel Távközlési Zrt.-be, a Tele2 Kft. pedig Invitel Telecom Kft.-ként működik tovább. A cégcsoport továbbra is önálló jogi egységként működő tagja, a korábbi PanTel Technocom Kft. – amely elsősorban a Molnak nyújt távközlési szolgáltatásokat – Invitel Technocom Távközlési Kft. néven folytatja munkáját. Az osztrák Memorex beolvadásával pedig létrejött az Invitel International Kft., a kelet-közép-európai régió legnagyobb alternatív nagykereskedelmi hírközlési szolgáltatója. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.