BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Népszerűek a netes játékok

A magyarországi tábor már több mint kétmilliós

Magyarországon 2,3 millió fő játszik valamilyen rendszerességgel online játékkal, s közülük egyre többen vannak, akik a sokszereplős online játékokkal (Massively Multiplayer Online Game – MMOG) töltik szabadidejüket. A már több mint 670 ezer fős hazai MMOG-tábor éppúgy játszik stratégiai játékokkal, mint online szerepjátékokkal – derül ki a GKIeNET –T-Mobile kutatásából.

Két évvel ezelőtt még szenzációnak számított az a Strategy Analytics amerikai piackutató által készített felmérés, amely kimutatta, hogy az Egyesült Államokban a videojáték-ipar értékesítési adatai meghaladták mind a film-, mind a zeneipar kiskereskedelmi forgalomban lévő adathordozóiból származó árbevételeit. A többszereplős internetes játékok felhasználói tábora az egész világon évről évre emelkedik, és az egyre jobb háromdimenziós megjelenítés lehetőségével egyre több játéktípus is jött létre.

A legtöbb felhasználót egyértelműen az MMORPG játékok vonzzák, a legtöbb játékfejlesztés is a masszívan többszereplős online szerepjátékok létrehozására irányul. A Wikipedia szerint több mint kétszáz, a www. onrpg.com szerint több mint háromszáz MMORPG létezik a világon. A játékok megközelítőleg 70 százaléka pedig képzelt világban játszódik. A Magyarországon is a legnépszerűbbnek számító World of Warcraft havi díja megközelítőleg 13 euró, ez mintegy 3600 forintos kiadást jelent egy játékosnak.

A GKIeNET idei felmérése alapján a magyar internetezők 65 százaléka, vagyis 2,3 millió fő játszik valamilyen rendszerességgel online játékkal – a 14–74 éves magyar lakosságból 2009 végén 3,5 millió fő volt internetezőnek tekinthető. A már több mint 670 ezer fős hazai MMOG-tábor éppúgy játszik stratégiai játékokkal, mint online szerepjátékokkal. Közülük a legtöbb magyarországi MMOG-felhasználó, szám szerint közel 350 ezer fő a 18–29 éves internetezők közül kerül ki, míg arányaiban a 15–17 éves korosztályban játszanak a legtöbben. Ez utóbbi negyedmilliót jelent, ez a korcsoport internetfelhasználóinak a 84 százaléka. A 30–39 és a 40–59 évesek között az arány már jóval alacsonyabb, az előbbiek esetében 58 ezer fő, míg az utóbbiak esetében 17 ezer fő játszik valamilyen rendszerességgel valamilyen MMOG játékkal.

A gazdasági recesszió ellenére mind a játékkonzolokra, mind a PC-kre fejlesztett MMOG játékok piaca növekedni tud Magyarországon, a kutatás során megkérdezett játékosok 72 százaléka havi szinten elfogadhatónak tart 2 ezer forint körüli kiadást kedvenc játékára.



Sokszereplős játéktípusok

Az MMOFPS (Massively Multiplayer Online First Person Shooter) sokszereplős internetes, belül nézős lövöldözős játék, amelyben a felhasználók együttesen vagy egymás ellen küzdve oldanak meg harci feladatokat

Az MMORTS (Massiveliy Multiplayer Online Real Time Strategy) sokszereplős internetes stratégiai játék, ahol akár több ezer játékos egyszerre is megvalósíthat stratégiai feladatokat

Az MMORPG (Massively Multiplayer Online Role-playing Game) masszívan többszereplős online szerepjáték

A felsoroltakon kívül már majdnem minden játéktípusból készül olyan változat, amelyet csak internetkapcsolaton keresztül lehet igénybe venni, idesorolhatók a menedzsmentjátékok, a sport-, a versenyjátékok és a szociális játékok, mint például a Second Life.


Az MMORTS (Massiveliy Multiplayer Online Real Time Strategy) sokszereplős internetes stratégiai játék, ahol akár több ezer játékos egyszerre is megvalósíthat stratégiai feladatokat

Az MMORPG (Massively Multiplayer Online Role-playing Game) masszívan többszereplős online szerepjáték

A felsoroltakon kívül már majdnem minden játéktípusból készül olyan változat, amelyet csak internetkapcsolaton keresztül lehet igénybe venni, idesorolhatók a menedzsmentjátékok, a sport-, a versenyjátékok és a szociális játékok, mint például a Second Life.

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.