BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nőtt az elektronikai piac

KETTŐSSÉG. Világszerte jelentős mértékű növekedést ért el 2010 első negyedében a szórakoztatóelektronikát, az IT-, a fotó- és telekommunikációs eszközöket magában foglaló elektronikai piac, hazánkban azonban még folytatódott a forgalom visszaesése – derül ki a GfK Hungária piackutató tegnap nyilvánosságra hozott felméréséből. A kutatás szerint globálisan a piac 85 százalékát kitevő top tíz termékkategóriából nyolcnak a forgalma tudott bővülni az év első hónapjaiban, Magyarországon viszont csak három szegmens, a mobil- és okos telefonok, valamint a hordozható számítógépek eladása nőtt.

A legnagyobb, 38 százalékos forgalombővülés Latin-Amerikában következett be az említett periódusban (itt 2009-ben éves szinten 19 százalékkal csökkent a piac), de jelentős, 15 százalékos növekedés volt az afrikai, illetve a közel-keleti régióban is az első negyedévben, de az ázsiai és csendes-óceáni térségben is 13 százalékkal nőttek az eladások. Ezzel szemben a nyugat-európai piacon csupán lassú, 4 százalékos növekedés volt tapasztalható, míg Kelet-Európában 12 százalékkal esett tovább a forgalom.

A termékkategóriákat tekintve a tíz legkeresettebb terméket (mobil- és okos telefonokat, LCD- és plazmatévéket, digitális fényképezőgépeket, hordozható számítógépeket, DVD- és Bluray-lejátszókat, asztali PC-ket, játékkonzolokat, monitorokat) vizsgálva elmondható, hogy pozitív fordulat következett be az idei első negyedévben. Míg 2008 és 2009 első negyedéveit összehasonlítva a tízből csupán négy termék forgalma növekedett (a laptopok 3, a játékkonzolok 7, az LCD-tévék 12, az okos telefonok 127 százalékkal), addig az idei első negyedben a tavalyi hasonló időszakhoz képest már nyolc termékkategóriában volt bővülés. A pozitív tendencia ez év áprilisában is folytatódott, a globális elektronikai piac 14 százalékos növekedést ért el euróban a tavalyi év azonos időszakához képest. Minden térség növekedést könyvelhetett el, kivéve Kelet-Európát, ahol 8 százalékos visszaesés volt.

Magyarországon az első negyedévben 2,6 százalékkal zsugorodott a piac a tavalyi év hasonló időszakához képest, és csupán a mobil- és az okos telefonok, valamint a hordozható számítógépek eladásai nőttek. „Az idei év áprilisát a tavalyi áprilissal összehasonlítva elmondható, hogy a bevételcsökkenés erősödött az első negyedévben tapasztalthoz képest, de ez leginkább az asztali számítógépeknek köszönhető. Jelenleg viszont nemcsak három, hanem öt termékcsoport forgalma növekszik. Az említett három termékkategória mellé az LCD-tévék és a játékkonzolok is felzárkóztak. Az LCD kategória a labdarúgó-vb-nek köszönhetően valószínűleg éves szinten is növekedni fog” – mondta Sztupár Andrea, a GfK Hungária kereskedelem és technológia területének country managere. VG



Kihasználatlanok

Magyarországon még a vállalatvezetők és IT-szakértők sem használják ki az okos telefonokban rejlő lehetőségeket – állapítja meg a BellResearch friss felmérése. A céges készülékként használt okos telefonjaikon keresztül a munkatársak leginkább csak hívásokat bonyolítanak le, illetve SMS-eket fogadnak és küldenek.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.