BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jogászok tartanak az e-adat-dömpingtől

Az elektronikusan tárolt információk mennyisége öt éven belül minimum megduplázódott itthon is

Miközben a külföldi jogászok felének okozott már problémát az elektronikusan tárolt adatokban való tájékozódás, és ez sokszor vezetett perek elvesztéséhez, jogszabályváltozások figyelmen kívül hagyásához, illetve perek és bírósági eljárások megszüntetéséhez, Magyarországon ez az arány csupán 15 százalék – derül ki a Symantec legújabb felméréseiből. Ezek során ötezer jogászt – köztük száz magyart – kérdeztek meg az elektronikusan tárolt információk (ESI) kezelésekor felmerülő kihívásokról.

Érdekes eltérések figyelhetők meg a magyar és a nemzetközi kutatás eredményei között. A felmérésben az ESI jelentőségét annak alapján mérték, hogy mekkora jelentősége van az elektronikusan tárolt információnak a jogászok mindennapi munkájában. A magyarok 84 százaléka mondta jelentősnek az ESI szerepét a napi feladatok ellátásában, míg ez az arány a külföldieknél 90 százalék volt.

Bár a magyar jogászok sikeresebbnek bizonyultak külföldi társaiknál, a megkérdezett hazai szakemberek szerint a legnagyobb kihívást éppen a növekvő ESI-mennyiség és az időhiány jelenti. A magyar jogászok fele érzi kritikusnak a rohamosan emelkedő adatmennyiséget, emiatt egyre nagyobb problémát jelent a mindennapi munka hatékony ellátása.

Az elektronikusan tárolt adatok mennyiségét tekintve a hazai jogászok 60 százaléka érzékeli úgy, hogy azok az elmúlt öt év során megduplázódtak, egyhatoduk szerint még ennél is nagyobb mértékben nőttek. Az adatok előkeresésénél a legnagyobb kihívás az időhiány, de minden ötödik jogász véli úgy, a bizonyítékokhoz szükséges információk összeállításánál a duplikált fájlok, a nehézkes lokalizálás, illetve a dokumentumok rendszerezése jelenti a legnagyobb feladatot. A magyar jogászok fele elsősorban a keresési technológiák fejlődésében bízik, hogy azok megoldják a felmerülő problémákat.

„Egy erős, perdöntő bizonyíték összeállításának nehézsége egyértelmű volt azokban az időkben, amikor az ügyvédeknek még egyesével kellett átlapozniuk több száz vagy ezer aktát. Az elektronikusan tárolt adatok növekedésével viszont mára ez a szám több millió fájlra növekedett. A jogászok azonban elismerik azt is, hogy az elektronikus keresés technológiája képes hatékonnyá és kezelhetővé tenni a tárolt információkat” – mondja Gombás László, a Symantec magyarországi szakértője.

A növekvő adatmennyiségen kívül a Magyarországon végzett felmérés kitért az ESI felhasználásának különféle módjaira is. A hazai jogászok öt esetben veszik leginkább igénybe az elektronikus információkat. Használják többek között a peres ügyek kapcsán felmerülő információigény kielégítésére, a teljesítés házon belüli követésére, a külső szabályozó szervezetek információigényeinek kielégítésére is. Az esedékes végrehajtások kapcsán vagy egyéb pénzügyi tranzakciókhoz szükséges információkat is innen szerzik be. Az ESI legfontosabb formái közé a szöveges dokumentumok, az elektronikus levelek, adatbázisok tartoznak. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.