A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. két tekintetben hoz fontos változást: egyfelől az összes közlekedési ágazatnak – közúti közlekedésnek, kerékpáros közlekedésnek, taxizásnak – egy közös szakmai irányítása lesz Budapesten.
Ennek a stratégiai közlekedéspolitikai döntéseknél, de akár egy csomópont-felújítás megtervezésénél is komoly jelentősége lesz, főként, hogy mindegyik ágazat szempontjai érvényesülhessenek – mondta Vitézy Dávid, a BKK vezetője. A tömegközlekedés esetében pedig a szolgáltatói és megrendelői szerepek szétválasztásában jut szerep a BKK-nak.
Utóbbiról Vitézy Dávid kifejtette: a tömegközlekedésben ma az utas a vevő, a BKV az eladó; ám valójában a vevőnek nincs módja érvényesíteni a vevői szerepből adód hagyományos jogosítványait, és ezzel a szolgáltatás minőségének javítására ösztökélni az eladót. A mai finanszírozási rendszer miatt az sem kényszeríti azonnali minőségemelésre a BKV-t, ha az emberek átülnek személyautóikba - mondta a BKK vezetője.
A szolgáltatói és megrendelői szerep szétválasztása annyiban hoz újat, hogy belép a körbe egy megrendelő – jelesül a BKK – , amely a várost, a szolgáltatás megrendelőjét képviseli; képviselve ezáltal az utasok érdekeit is – magyarázta Vitézy. Ennek hozadéka lehet a jobb és hatékonyabb szolgáltatás, a tisztább és pontosabb tömegközlekedés. A menetrend megtervezésével, a közlekedési hálózat kialakításával, és a minőség-ellenőrzéssel kapcsolatos összes funkció átkerül a BKK-hoz, a BKV pedig egy hagyományos szolgáltató cég szerepébe kerül – szögezte le a közlekedési központ vezetője.
Az átszervezéstől azonban több pénz nem lesz a kasszában, marad ugyanakkor a BKV nyolcvan milliárdos külső és mintegy hétszáz milliárdos belső adóssága. Vitézy szerint hatékonyabb intézményrendszert kell kiépíteni. Ennek részeként a parkolási díjakat és a teherforgalmi behajtási díjakat is egységes rendszerben lehet kezelni, ezzel létrehozva egy egységes közlekedési kasszát, ami szintén nagyon fontos – érvelt Vitézy Dávid. Ami az adósságállományt illeti: a BKV közel nyolcvan milliárdos banki adósságállománya esetében szükség lesz az állam segítségére, hogy könnyítsen ezzel a főváros terhein.
A belső adósságállomány viszont nem pénzügyi jellegű tartozás, és “befelé”, a vállalat felé áll fenn. Lényege: az elmúlt években a járművekre, az infrastruktúrára nem költöttre ár a főváros és a cég azt, amit kellett volna. “Ebből fakadóan áll fenn az a helyzet, hogy húsz éves autóbuszok, harminc éves szovjet trolik, ötven éves korhoz közeledő keletnémet HÉV-szerelvények, és öt-tíz kilométeres sebességkorlátozások jellemzik ma a BKV-t. Az ilyen állapotú tömegközlekedés nem tudja felvenni a versenyt az autózással, ez pedig a városnak nem jó ” - érvelt Vitézy.
A megoldás erre a problémára nem csak az lehet, hogy pénzt kérnek az államtól és a város is több pénzt “tesz bele”, hanem uniós forrásokat is le kell tudni hívni. “Ilyen típusú beruházásokra, járműállomány-fejlesztésre és pályafelújításokra lehet uniós forrásokat igénybe venni. Eddig az volt a gond, hogy a város nem volt képes a projekteket sikerrel megvalósítani és uniós forrást lehívni. E tekintetben is komoly változást hoz majd a BKK” - ígérte a szervezet vezetője.
Az Alstom-mal kapcsolatban Vitézy elmondta: „Az Alstom-szerződés jelenleg nincs érvényben, hiszen a BKV vezérigazgatója a korábbi sorozatos határidő csúszások és az elutasított típusengedély miatt ezt a szerződést felmondta. A városvezetés lehetetlen helyzetre próbál megoldást találni. Hogy mi lehetséges megoldásként, erről szerdán fogunk tisztábban látni.” Hozzátette: igaz, amit Tarlós István is mondott korábban: minden elképzelhetőnél rosszabb a helyzet a metrókocsi szerződés estében. “Egy nagyon előnytelen szerződést kötöttek, hosszú hónapokig-évekig hagyták rossz irányba menni a dolgokat a látható aggasztó jelek ellenére. Ennek nyomán tartunk ott, ahol” - érvelt a BKK vezetője.
A BKK – megrendelői szerepéből adódóan - megteremti a lehetőséget a buszforgalom kiszervezésére; meg lehet nyitni a versenyt arra, hogy adott buszvonalakat ki és hogyan tud olcsóbban üzemeltetni – reagált Vitézy Dávid a Hattól nyolcig felvetésére. Megjegyezte: muszáj lesz külső partnereket bevonni, hiszen Budapesten ezerszáz autóbusz szorul cserére, itt a legöregebb buszpark az uniós fővárosok közül. "Muszáj lesz beavatkozni, számítani lehet ilyen lépésekre".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.