BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Digitális távlatok nyílnak a művészvilágban és a kiállításokban

Virtuális kiállítással lepte meg a közelmúltban a művészetek iránt érdeklődőket a milánói Palazzo della Ragione, amely nem kisebb festő műveit „gyűjtötte egybe”, mint Caravaggióét. A legújabb digitális technológia és a művészet találkozása egyedi színfoltot teremtett a kiállítások műfajában, hiszen az olasz festőóriás 65 művét hozza egyszerre egy fedél alá, erre a valóságban aligha lehetne példa. Az említett festő műveinek egy része ugyanis múzeumokban van, más részük magángyűjteményben, templomokban, illetve egyéb középületekben a világ számos pontján. Vélhetően emiatt is kapta a szóban forgó kulturális esemény azt a címet, hogy „Egy megvalósíthatatlan kiállítás”, ahol a látogató az antik falak között, az – eredeti méreteknek, színeknek teljesen megfelelő – képek között lépkedhet, csak éppen nem vásznon vannak az alkotások, hanem digitális kivetítőkön. A kiállítást 16. századi ruhákba öltözött színészek előadása teszi teljessé, ezáltal próbálva méltó emléket állítva a neves festőnek Caravaggiónak.

A február közepéig látható kiállítás egyes vélemények szerint új távlatokat nyithat a művészetben, hiszen a legújabb technológiának köszönhetően olyan műalkotásokat is elhozhatnak a közönség számára, igaz, virtuálisan, amelyeket – miután a világ számos pontján vannak kiállítva – aligha lehetne egyszerre, egy helyen eredetiben megcsodálni. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.