BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mire viszik a játékközösségek?

Több tízmillióan gazdálkodnak már okosan, az ötletgazda cég már dollármilliárdokat ér

A hazai vállalkozók többsége valószínűleg álmaiban fogalmaz csak meg olyan célokat, amelyek a világ legnépszerűbb közösségi játékait fejlesztő Zynga esetében valóra váltak. A 2007 elején alapított cég jelenleg becslések szerint 5,5 milliárd dollárt ér, és az Inside Network kutatócég előrejelzése szerint az idén 500 millió dollár körüli bevétellel számolhat. A vállalat alkalmazottainak száma csak ez évben 850 fővel bővült, átlépve az 1300-at, és a Facebookon keresztül havonta több mint 200 millióan játszanak azokkal az alkalmazásokkal, amelyeket a cég fejlesztett.

Mind közül talán a legismertebb a FarmVille – a gazdálkodós közösségi játéknak több mint 60 millió aktív felhasználója van –, amely a napi robotban megfáradt internetezőknek a vidék nyugalmát ígéri, persze virtuális környezetben. A játék tavaly nyáron vált elérhetővé a Facebookon, és a sikert jól mutatja, hogy a készítők által eredetileg 100 ezer játékos kiszolgálására felkészített háttér-infrastruktúra néhány nap múlva elégtelennek bizonyult, ugyanis a felhasználók száma átlépte az egymilliót.

Az érdeklődés azóta sem csökkent a Zynga közösségi játékai iránt, a közelmúltban bemutatott CityVille-t – a FarmVille és a legendás városépítő játék, a SimCity kombinációja – az első 24 órában 290 ezren próbálták ki, december közepén pedig már 22 millió fölött volt a városlakók száma. További érdekesség, hogy 2,7 millió ház és félmillió pékség épült mindössze egy nap alatt a CityVille-ben.

Az volt az alapvető elképzelés, hogy ha az embereknek könnyen, akadályok nélkül elérhető játékot kínálunk, és ráadásul még közösségi élménnyé is tesszük azt, akkor sokkal nagyobb csoport kötelezi el magát mellette – nyilatkozta a sikerrel kapcsolatban a 44 éves Mark Pincus, a Zynga alapítója. A modell egyébként „családi örökség” az alapító elmondása szerint, ugyanis a Pincus családban imádták a kérdés-felelet társasjátékokat, és a cég vezetőjének később nagyon hiányzott az ilyen közös családi játékok élménye, amikor az interneten töltötte idejét.

Az ötlet bevált, ezt az üzleti eredmények is jól mutatják, és ha igaznak bizonyulnak a piaci pletykák, amelyek szerint a Zynga a tőzsde felé kacsingat, akkor az alapító Mark Pincus egy csapásra a világ leggazdagabb emberei között találhatja magát. Igaz ugyan, hogy a felmérések szerint a közösségi játékokat használóknak mindössze a két százaléka hajlandó pénzt áldozni arra, hogy gyorsabban, könnyebben jusson előre, de több százmillió ember esetében ez a két százalék is komoly öszszeget jelenthet.

Ráadásul nem csak a Zynga sikere jelzi, hogy van fantázia a közösségi játékokban, az elmúlt egy évben több komoly felvásárlás is történt ezen a területen. A világ egyik vezető videojáték-gyártója, az Electronic Arts még tavaly megvette a Playfish fejlesztőcéget 300 millió dollárért, a Walt Disney pedig az idén érezte elérkezettnek az időt, hogy megjelenjen ezen a területen. A társaság 763 millió dollárt fizetett a Playdom nevű, szintén közösségi játékokat készítő vállalatért.

Tőkeerős riválisokban tehát nincs hiány, de egyelőre a Zynga vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen ebben a szegmensben. A cég igyekszik is mindent elkövetni pozíciója megőrzéséért, és a fejlesztői kapacitás bővítése mellett új platformokon való megjelenéssel és stratégiai szövetségek kialakításával erősíti helyzetét. A mobilvilágban – főként az okos telefonokon – a Newtoy nevű, mobilra szánt közösségi játékokat fejlesztő társaság közelmúltbeli megvásárlásával terjeszkednek, de együttműködési megállapodást kötöttek a Yahoo!-val is, és a hírek szerint a Google-lal is valami hasonlóra törekednek.


Érdekes tények a Zyngáról

- A cég az alapító, Mark Pincus kutyája után kapta a nevét, az eb már nem él

- A Zyngához bárki beviheti kedvenc négylábúját, így a fejlesztők asztalai között és a folyosókon kutyák szaladgálnak

- Mark Pincus azt szeretné, ha a Zynga átvenné a játszani ige szerepét az online világban, ahogy a Google tette azt a kereséssel

- A cég legnépszerűbb játékának, a FarmVille-nek 60 millió aktív játékosa van, ők összesen 500 millió acre (2 023 390,4 négyzetkilométer) területű farmot vontak művelésbe az elmúlt 15 hónapban


- A Zyngához bárki beviheti kedvenc négylábúját, így a fejlesztők asztalai között és a folyosókon kutyák szaladgálnak

- Mark Pincus azt szeretné, ha a Zynga átvenné a játszani ige szerepét az online világban, ahogy a Google tette azt a kereséssel

- A cég legnépszerűbb játékának, a FarmVille-nek 60 millió aktív játékosa van, ők összesen 500 millió acre (2 023 390,4 négyzetkilométer) területű farmot vontak művelésbe az elmúlt 15 hónapban

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.