BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dell: derűlátóbb az idén az IT-szektor

Előrejelzés. A korábbi évek visszaesése, illetve a tavalyi stagnálás után a hazai informatikai piac vezetőinek háromnegyede már legalább 1–10 százalék közötti növekedést vár ez évre. Negyedük még optimistább, a bővülés mértékét akár 30 százalékra vagy e felettire is teszi a magyarországi IT-piacon – hangzott el a Dell Hungary tegnapi tájékoztatóján. Dienes-Oehm Tivadar, az amerikai számítógépgyártó hazai leánycégének értékesítési menedzsere a DT-Global Business Consulting és a GSA Global Success Advisors felmérése kapcsán megjegyezte, az IT-vezetők úgy látják, az ágazat hamarabb talpra állhat, mint a többi szektor.

A Dell az utóbbi hónapokban éves összevetésben tetemes növekedést ért el a PC-piacon, az IDC kimutatása szerint a múlt év harmadik negyedében 78,5 százalékkal több PC-t adott el, részesedése a teljes hazai piacon hozzávetőleg 30 százalék. A hazai leánycégnél – amely egyébként közvetlen értékesítést nem végez, kizárólag viszonteladókon keresztül értékesít – az idén további 30 százalékos növekedéssel számolnak.

A Dell egyre fajsúlyosabban van jelen a hazai üzleti informatikai piacon, eladásait a PC-n kívül mindenekelőtt adattárolókból növelte, mintegy harmadával. Ez az anyacég legújabb fókuszterülete is – emlékeztet rá Damján Tamás, a Dell Hungary ügyvezetője. A vállalatok számára az egyik legnagyobb probléma a folyamatosan növekvő adatmennyiség, amelyet tárolniuk kell. Az ebben rejlő üzleti lehetőséget ismerte fel 2008 elején az anyacég, amikor 1,4 milliárd dollárért felvásárolta fel az ezen a piacon tevékenykedő EqualLogicot. Ezzel nemcsak belépett egy számára újnak számító piacra, de azonnal versenytársává vált az ott meghatározó Network Appliance-nek. A felvásárlás nyomán a Dell a magyar adattároló-piac negyedik legnagyobb gyártójává lépett elő, részesedése közel 7,5 százalék.

Az amerikai cég egyéb akvizíciókat is végrehajtott, amelyek nyomán új üzletágai képződtek. Idesorolható az IT-szolgáltatásban jártas Perot Systems, amelyet 3,9 milliárd dollárért vett meg. Ezzel létrehozhatta szolgáltatói üzletágát, amely középvállalatoknak nyújt egyebek mellett menedzselt szolgáltatásokat, alkalmazásfejlesztést, karbantartást és tesztelést.

Novemberben jelentette be a felhő alapú (cloud computing) fejlesztésekkel foglalkozó Boomi felvásárlását, decemberben az adattároló Compellent megszerzését. A cég további akvizíciókra is készül, egyebek mellett az adattárolók területén. SGy

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.