BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fél év lesz a felkészülésre

Most konzultációra hívta a szakmát az NMHH

„Az elkövetkező hat hónap egyik fő feladata a médiatörvény jogalkalmazási gyakorlatának kidolgozása lesz. Ennek érdekében közös konzultációt, párbeszédet szeretnénk elindítani a szakmával” – mondta egy tegnapi háttérbeszélgetésen Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagja. A tervezett konzultációsorozat első eseményén Szalai Annamária, az NMHH és a Médiatanács elnöke nem vett részt.

A hatóság csak a 2011. július 1-je után elkövetett jogsértések miatt indíthat hatósági eljárást az internetes és írott médiával szemben, de szerinte az NMHH ezután sem ítélkezhet kénye-kedve szerint. Pozitív – mondta –, hogy mind a szerkesztőségeknek, mind pedig a hatóságnak lesz ideje felkészülni a jogszabály alkalmazására. Tisztázni kell például, hogy a regisztrációs kötelezettség vonatkozzon-e a blogokra – azaz tartozzanak-e az NMHH jogköre alá –, és ha igen, melyekre. Hozzátette: nem egyedülálló Európában a nyomtatott sajtó hatósági felügyelete, példaként Csehországot és Portugáliát említette.

A médiatörvény egyes rendelkezéseinek júliusi „élesítése” után sem tart attól Koltay, hogy érzékelhetően megemelkedik majd az elmarasztalással, bírsággal végződő hatósági eljárások száma. Az esetleges bírságok kiszabásakor a Médiatanács a korábbi bírósági gyakorlatra tekintettel jár majd el. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a Médiatanács határozatait a bíróság felülvizsgálhatja.

A médiatörvénnyel szembeni kemény nemzetközi kritikákkal, súlyos vádakkal kapcsolatban azt állította: azok gyakran a törvény nem ismeretén alapulnak. A Tilos Rádió ellen (Ice-T amerikai rapper egyik számának délutáni lejátszása miatt) indított NMHH-vizsgálat kapcsán azt mondta: az erőszakos vagy szexuális tartalmú dalszövegek esetében indokolt, hogy azokat csak az esti idősávban sugározhassák a rádiók, de az idegen nyelvű dalok esetében megfontolandó az engedékenység. Az ügy a Médiatanács jövő heti ülésén zárul le. Az Ice-T-ügy visszhangja azt mutatja, a médiatörvénnyel kapcsolatban sokszor nem az igazán fontos kérdésekről esik szó – tette hozzá.

Újságírói kérdésre, hogy részt vett-e a médiatörvény kidolgozásában, Koltay András azt mondta, nem a közlönyben vagy a parlament honlapján találkozott először a jogszabály szövegével, de kodifikációs feladatot nem végzett. NM

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.