BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar képviseletet nyitott a Netasq

Belépő. Az Európa legnagyobb hálózatbiztonsági eszközöket fejlesztő cégének számító francia Netasq magyarországi képviseletet nyitott – jelentette be tegnap Budapesten Seamus McMillen, a társaság regionális igazgatója. A mintegy 110 főt foglalkoztató társaság hardveres tűzfalakat, levélszemétszűrőket fejleszt, éves árbevétele 20 millió euró. A hálózatbiztonsági eszközöket Németországban gyártatja. A bevétel 80 százaléka a magánszektorban, 20 százaléka pedig az állami szektorban értékesített termékekből és szolgáltatásokból származik. Fő beszállítója egyebek mellett az Európai Unió intézményeinek, egyéb katonai és rendfenntartó szerveknek. A francia társaság által forgalmazott termékek teljes körű hazai képviseletét az ajkai székhelyű Yellow Cube magyar tulajdonú IT-biztonsági nagykereskedő cég látja el. Országos partneri hálózata 300 viszonteladóból áll. Lapunk kérdésére Bódis Ákos ügyvezető elmondta, hogy a Netasq az első évben mintegy 100 ezer eurós bevétellel számol a magyar piacon. A francia cég ebben az évben összességében egymillió eurót fordít a kelet-európai jelenlétének növelésére, ennek részeként egyebek mellett négyfős mérnökcsapattal bővülhetett a magyar nagykereskedő. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.