BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Telenor: kisebb bevétel, gyengébb profitmutató

Beszámoló. A negyedik negyedévi 42 milliárd forintos árbevétel 2,3 milliárddal, a 165 milliárdos éves forgalom pedig közel 12 milliárddal marad el az egy évvel korábbitól a Telenor Magyarországnál. A tegnap közzétett pénzügyi jelentésben ezeket a fejleményeket a mobilszolgáltató vezetése a válság utóhatásai mellett a hívásvégződtetési díjak tavaly két ízben is végrehajtott csökkentésével magyarázza.

Az eredménymutatók közül az EBITDA egyszeri tételek levonása előtti nominális összege 10,4 milliárd forinttal volt kevesebb, mint 2009 negyedik negyedévében, elsősorban az értékesítési költségként elszámolt 9,9 milliárdos távközlési különadó miatt. A csökkenés többi részét a kimenő hívásokból származó árbevétel viszszaesése okozta, ezt csak részben ellensúlyozta a szervezetátalakítás és a költséghatékonysági intézkedések nyomán mérséklődő működési költség. Beruházásra is mintegy 1,1 milliárd forinttal jutott kevesebb a múlt év utolsó negyedében, mint egy évvel korábban. A cég az év folyamán indította el hálózatának teljes cseréjét, a projekt 2012 nyarán fejeződik be.

A előfizetések száma az év utolsó három hónapjában 36 ezerrel nőtt, elérte a 3,585 milliót. Pozitív fejlemény, hogy a növekedést a havidíjasok generálták. A Telenor a ténylegesen aktív SIM kártyák száma szerint számított 32,4 százalékos negyedév végi piaci részesedése kissé elmaradt a 2010. harmadik negyedévitől. Az egy előfizetésre jutó, forintban számított átlagos havi árbevétel (ARPU-index) is mintegy 4,1 százalékkal csökkent 2010 harmadik negyedéhez képest. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.