BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs ok a késlekedésre

A lakosság 95 százaléka számára már elérhető a digitális televíziózás lehetősége, de szükség lenne többek között egy életképes vevőkészülékvásárlás-támogatási rendszerre és nagyszabású tájékoztató kampányra is ahhoz, hogy 2012 végéig zökkenőmentesen megtörténhessen az analóg sugárzás lekapcsolása.

Jól halad a digitális átállással az Antenna Hungária (AH) Zrt., azonban számos kérdést minél előbb tisztázni kellene a hatóságokkal ahhoz, hogy 2012 végére zökkenőmentesen megtörténhessen az analóg lekapcsolás – mondta tegnap sajtótájékoztatón Jean-Francois Fenech, a társaság vezérigazgatója. Közölte: jelenleg a lakosság 95 százaléka számára elérhető a digitális televíziózás lehetősége, az AH pedig az idén is folytatja hálózatának kiépítését. Április végén indul a sugárzás a Karancs csúcsáról, a harmincadik telephelyükről, ezzel a digitális lakossági szolgáltatások lakossági lefedettsége 95,6 százalékra emelkedik, az év végéig pedig újabb három állomást üzemeltetnek be, ezzel decemberre a lefedettség meghaladhatja a 96 százalékot. A digitális hálózatok kiépítésével kapcsolatos beruházásokra öszszesen mintegy 25 milliárd forintot költ a társaság.

A vezérigazgató szerint ha az elkövetkező hetekben az összes még nyitott kérdést tisztázni tudják a hatóságokkal, akkor semmi akadály nem gördülhet az elé, hogy 2012 végén megtörténjen az analóg lekapcsolás. Ez körülbelül 700 ezer csak analóg földfelszíni vétellel rendelkező – zömmel vidéki – háztartást érint, amelyek jelentős része alacsony jövedelmű. A vezérigazgató szerint nekik segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy időben be tudjanak kapcsolódni a digitális szolgáltatásba, többek közt az átállási folyamattal kapcsolatos széles körű tájékoztató kampánnyal, valamint egy életképes vevőkészülékvásárlás-támogatási rendszerrel, amelyet a kormányzatnak kellene kidolgoznia.

A zökkenőmentes és sikeres lekapcsolás a vezérigazgató szerint valamennyi érintett, a fogyasztók, az állam és az AH legfőbb érdeke. A fogyasztók számára kedvezhet, hogy a digitális átállással tovább erősödhet a verseny a televíziós műsorelosztási piacon, amely az előfizetések árának csökkenéséhez vezethet. Az átállás pozitív eredménnyel jár az állami költségvetés számára is. „Amióta négy éve TDF-tulajdonba került az Antenna Hungária, a cég hatékonyságnövelő lépései csökkenő műsorterjesztési költségeket eredményeztek a közszolgálati mősorszolgáltatók számára. Ennek köszönhetően 2007-hez képest 10 százalékkal olcsóbbá vált a közszolgálati adók sugárzása, az analóg lekapcsolást követően pedig a 2007-es árak felére csökkenhet a közszolgálati műsorszolgáltatók műsorterjesztési költsége” – mondta Jean-Francois Fenech. Bár a vállalat – amely 12 éves időszakra szerzett kizárólagos jogosultságot a digitális földfelszíni platformra – az árbevételének körülbelül harmadát veszti majd el az analóg televíziós lekapcsolással, a kiesést a digitális, többek között a fizetős programcsomagokkal szeretnék kipótolni. Az Antenna Hungária ennek megfelelően az idén is a szabadon fogható és előfizetéses kínálat bővítésére összpontosít. Az ingyenes MinDig TV szolgáltatás felhasználóinak száma mára meghaladta a kétszázezret, s várakozásaik szerint az év végére már 350 ezer háztartásba is eljuthatnak. A fizetős MinDig TV Extra szolgáltatás előfizetőinek száma tíz hónap alatt elérte a 25 ezret.

A médiatörvény értelmében a digitális átállásnak 2012. december 31-ig kell megvalósulnia az ország teljes területén, úgy, hogy a lakosság legalább 94 százalékát elérje a digitális televíziós műsorszórás, és ehhez rendelkezésükre álljon a digitális műsorterjesztési szolgáltatás vételére alkalmas készülék. Amennyiben ezek a feltételek a megjelölt időpontig nem biztosíthatók, az átállás határnapja legkésőbb 2014. december 31. lesz, addig mindenképpen teljesülniük kell az előbb említett előírásoknak.

Válság és válságadó által sújtva

Az elmúlt két évben a válság következtében 20 százalékkal csökkent az Antenna Hungária árbevétele, utóbbi a március 31-én záruló pénzügyi évben 23 milliárd forint körül lesz – mondta a

Világgazdaságnak Jean-Francois Fenech. A cégvezető elmondta, hogy 2010. december 20-ig 1,5 milliárd forint távközlési különadót fizetett be a társaság, hasonló összeggel kalkulálnak az idén és jövőre is. Hozzátette: a távközlési különadó a lehető legrosszabb időszakban jött, mivel szűkíti a társaság fejlesztési lehetőségeit.

Világgazdaságnak Jean-Francois Fenech. A cégvezető elmondta, hogy 2010. december 20-ig 1,5 milliárd forint távközlési különadót fizetett be a társaság, hasonló összeggel kalkulálnak az idén és jövőre is. Hozzátette: a távközlési különadó a lehető legrosszabb időszakban jött, mivel szűkíti a társaság fejlesztési lehetőségeit. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.