BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Női karrierek az IT világában

A közösségi médiában már otthonosabban mozognak, mint a férfiak

A nemzetközi és hazai statisztikák azt mutatják, egyre kevesebb nő választ magának mérnöki, informatikai vagy műszaki tudományos pályát, és arányuk ezeken a területeken már aggasztóan alacsony – vélik a szakértők. Úgy látják, a probléma megoldásában az érintett cégeknek is szerepet kell vállalniuk.

Fontos, hogy a nők lehetőleg már gyermekkorukban megismerkedhessenek a technika és a tudomány világával, hogy az ezekhez a területekhez kötődő életpályák később reális lehetőségként jelenjenek meg előttük.

Az e-készségeknek egyre nagyobb szerepe van a munkavállalók elhelyezkedési esélyeiben, többek között erre a következtetésre jutott a Washingtoni Egyetem kutatása is, amelyben 375 bevándorló és 155 Európában született nőnek – köztük magyarországiaknak – tettek fel kérdéseket iskolázottságukkal és munkájukkal kapcsolatban. A tanulmányból kiderült, a megkérdezettek hozzávetőleg egyötöde egyáltalán nincs a digitális írástudáshoz szükséges alapvető ismeretek birtokában. Pedig egy egész Európára kiterjedő IDC-kutatás szerint 2014-re tíz állásból kilenc esetében elengedhetetlen lesz az infokommunikációs készségek ismerete.

A közösségi médiában ugyanakkor a nők mozognak otthonosabban – derül ki a KutatóCentrum és a Marketing & Média ez év januárjában végzett közös kutatásából. A magyarországi felnőttek között a legalább egy közösségi oldalon jelen lévő internetezők több mint fele már napi szinten használja az ilyen jellegű oldalak egyikét. Az iWiW-en és a Facebookon a nők, míg a MySpace-en és a Twitteren a férfiak aktívabbak. A felmérésben részt vevők több mint fele napi szinten látogatja valamelyik közösségi oldalt, közel 20 százalék munkaidőben sem tud lemondani róluk. A közösségi oldalakban rejlő legtöbb lehetőséget a fiatal felnőttek aknázzák ki: a megkérdezett 18–24 évesek 45 százaléka gyakrabban használja a hasonló portálokat üzenetküldésre, mint saját e-mail fiókját, és közel felük szívesen telepít kisalkalmazásokat, illetve lép be különböző csoportokba. Üzleti célokra a válaszadók 4 százaléka használja a közösségi médiát, így például hirdet, céges profilokat kezel vagy rövid üzenetekben kommunikál ügyfélkörével.

A kutatásban vizsgált oldalak – iWiW, Facebook, MyVIP, MySpace, Twitter – között még mindig az iWiW-nek a legnagyobb a taglétszáma, a közösségi oldalakat használó megkérdezettek 95 százaléka regisztrálta magát a felületen. Ugyanakkor a Facebook továbbra is rendkívül dinamikus növekedést mutat, miközben az iWiW-en regisztráltak száma némileg csökkent. Az elmúlt egy évben közel megháromszorozódott a Facebook felhasználóinak száma, jelenleg a közösségi oldalakat használók 86 százaléka tagja ennek az online közösségnek, és a regisztráltak száma vélhetően még az idén beéri az iWiW-ét. Hasonlóan dinamikus fejlődés csak a Twitter esetében tapasztalható, bár az itt regisztráltak száma jóval alacsonyabb – mintegy 10 százalék –, mint a vezető portálok esetében. Ha együtt vizsgáljuk a regisztrációk és a tényleges látogatók számát, árnyaltabb képet kapunk. A legalább egy oldalon regisztráltak körében a legnagyobb inaktív tagsága a MySpace-nek van, a hozzáféréssel rendelkező megkérdezetteknek több mint 70 százaléka nem látogatja a portált, de a Twitter- és a MyVIP-tagoknak is több mint az 50 százaléka inaktív felhasználó. Az iWiW-tagok már jóval rendszeresebben látogatják az oldalt: a regisztráltaknak több mint 85 százaléka aktív, a Facebook esetében pedig ez a szám közel 90 százalék.

A férfiakhoz képest alacsonyabb reklámkerülés, ugyanakkor magasabb aktivitás jellemzi a nőket a közösségi site-okon. A legalább egy nagyobb közösségi oldalon regisztrált internetezők körében a férfiak 51, míg a nők 60 százaléka napi szintén használja informálódásra, illetve kapcsolattartásra e felületeket. A közösségi oldalt használó nők ezenkívül gyakrabban lépnek be csoportokba, illetve próbálnak ki kisalkalmazásokat. Ez a tevékenység a gyengébb nem 40, a férfiaknak csupán a 30 százalékára jellemző.

DigiGirlz

A Microsoft által ezen a néven szervezett program keretében a szoftvercég szakemberei középiskolás lányokkal ismertetik meg az informatika rejtelmeit, illetve azt, milyen karrierlehetőségek várnak rájuk, ha ezt a pályát választják. A programban számos módon részt lehet venni: ingyenes és mindenki számára nyitott online kurzusokkal, különféle ehhez kapcsolódó rendezvényeken való részvétellel, vagy akár a DigiGirlz High Tech táborban eltöltött napokkal. A kezdetben csak az Egyesült Államokban futó kezdeményezés ma már a világ számos országában érhető el.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.