BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

SaaS modell: nem minden a szolgáltatás ára

A hazai nagyvállalatok egyelőre maradnak az ügyfélnél telepített rendszereknél

A szolgáltatásként vásárolt szoftverek (SaaS) üzleti modellje ugyan egyre népszerűbb, de három fő gátja is van a szélesebb körű elterjedésének. A fokozatosan éretté váló megoldásnak a vállalatok biztonsági, integrációs és adatmigrációs félelmeire kell választ adnia – áll az amerikai Forrester Research ezer cégvezető körében végzett felmérésében.

A kutatásban részt vevő amerikai és nyugat-európai vállalatok 54 százaléka tervezi az SaaS bevezetését, 14 százalékuk a meglévő SaaS használatának kiterjesztését fontolgatja, 9 százalék nem számol meglévő megoldásai bővítésével. A megkérdezett cégek mindössze 14 százalékát nem érdekli a szoftverhasználat legújabb módja, 8 százalékuk pedig nem rendelkezik ezzel kapcsolatos stratégiával. A vállalatok egyértelműen el akarnak mozdulni a hagyományos ügyfélnél telepített alkalmazások egyeduralmától, ezt támasztja alá az is, hogy jelentős érdeklődést mutatnak a PaaS, azaz a platform mint szolgáltatás és az üzleti folyamat mint szolgáltatás irányába. Arra a kérdésre, hogy mely üzleti alkalmazásokat tervezik SaaS módon igénybe venni, a legtöbben a HR-, az ügyfélkapcsolat-kezelő, az ellátásilánc-kezelő és a termékéletciklus megoldásokat jelölték meg.

Az SaaS legnagyobb előnyének az alacsonyabb élettartamköltséget tartják a vállalatok, amely egyértelmű megtakarítást jelent az ügyfélnél telepített rendszereknél megszokott öt- tíz évhez képest, ráadásul ez a megközelítés jóval kevesebb házon belüli informatikai szakértőt is igényel. További érv a gyorsabb bevezethetőség és alkalmazhatóság, amely nemcsak az első implementációnál jelentkezik, hanem a verziófrissítéseknél és -fejlesztéseknél is.

A széles körű elterjedésnek azonban egyelőre a már említett három akadálya van a piackutató szerint. Az első a biztonság, melyhez nemcsak az adatközpont fizikai hozzáférésének a gondja, hanem a különböző logikai, biztonsági és személyazonosság-kezelési problémák tartoznak. Az ügyfélnél telepített rendszerekkel, valamint a további SaaS-rendszerekkel való integráció is sok esetben csak bonyolultan és költségesen valósítható meg. Az adatmigráció pedig akkor okozhat fejtörést, ha az SaaS-t olyan stratégiai területen alkalmazzák, mint a pénzügy vagy az ellátási lánc. A piackutató egyúttal három ajánlást is megfogalmaz, amellyel elébe lehet menni az SaaS jelentette kihívásoknak. Eszerint az IT-rendszerek beszerzőinek fel kell hívnia az üzleti oldal figyelmét az SaaS-szerződések kritikus pontjaira, ezek a rendelkezésre álló idő és teljesítmény, az üzletfolytonossági kérdések és a támogatás. A szoftver mint szolgáltatás felhasználóinak meg kell értenie a logikai és fizikai biztonsági adottságokat (ideértve a harmadik fél szerepét, például, ha az adatközpont nem a szolgáltató tulajdonában van). A cégeknek az adatbiztonsági kérdések mellett gondolniuk kell a rendszer értékelésének különböző kritériumaira is, amelyhez az SaaS szolgáltató pénzügyi stabilitása ugyanúgy hozzátartozik, mint a használat költsége és egyéb számszerűsítendő tulajdonságok. VG

Ellenérvek az SaaS-szel szemben:

biztonsági kérdések

testre szabhatóság hiánya

teljesítményproblémák

komplikált árazási modell

integrációs problémák más alkalmazásokkal



testre szabhatóság hiánya

teljesítményproblémák

komplikált árazási modell

integrációs problémák más alkalmazásokkal A magyar cégek is nyitottak Bár Magyarországon is nagy a nyitottság az SaaS módon igénybe vett szoftvermegoldások iránt, a következő három-öt évben még jóval hangsúlyosabb lesz az ügyfélnél telepített rendszer. A nagyvállalati szféra ügyel arra, hogy az alaptevékenységeikhez tartozó információkat saját maguk kezeljék, és olyan folyamattámogató rendszereket vegyenek igénybe, amelyek testre szabottak, ez szembemegy az SaaS modellel – véli Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Ebben a felhasználói szegmensben olyan kiegészítő funkcionalitásoknál van helye a szolgáltatásalapú igénybevételnek, amelyek a piaci versenyképességet lényegében nem befolyásolják, viszont fontos a vállalat számára, hogy alacsony költséggel működtethetők legyenek. Ilyen lehet például a beszerzés vagy a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó jelentéstételi kötelezettség.

Az ügyvezető szerint a kkv-szektorban, ahol a legtöbb szoftverberuházás pályázati forrásból valósul meg, jóval lassabb lesz az SaaS modell terjedése, mert szolgáltatás igénybevételére a jelenlegi finanszírozási, pályázati keretek nem kedveznek.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.