BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokba kerül az adatvesztés

Súlyos károkat okozhat egy elégedetlen alkalmazott

Az adatvesztés okozta költségek a várakozásokkal ellentétben egyre nőnek – derül ki a Ponemon Intézet és a Symantec közös kutatásából. Ennek egyik fő oka, hogy a rosszindulatú támadások által okozott károk, illetve az ügyfelek bizalomvesztése miatt bekövetkezett veszteség is meredeken emelkedik.

A Ponemon Egyesült Államokban végzett összehasonlító tanulmánya – amely 15 üzleti szektor 51 vállalatának közreműködésével készült – az adatszivárgással kapcsolatos költségek folyamatos növekedését mutatja. Tavaly a vállalati adatszivárgás átlagos költsége elérte a 7,2 millió dollárt a korábbi 6,8 millió helyett, illetve 10 dollárral, 214 dollárra drágult az egyes adategységekre vetített kiadás. A legdrágább adatszivárgási eset 35,3 millió dollárba került, ez 15 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, de a legalacsonyabb is elérte a 780 ezer dollárt, ez 4 százalékos emelkedés a 2009-es adatokhoz képest.

Először fordult elő 2010-ben, hogy a rosszindulatú támadások okozták az adatvesztés legnagyobb költségét. A tanulmány szerint a rosszindulatú, illetve a bűncselekményből adódó támadások az összes eset 31 százalékát jelentették. Ez 7 százalékkal volt több, mint 2009-ben, illetve kétszer annyi, mint az azt megelőző évben. Ezeknek a cselekményeknek az ára is magas, egy-egy rosszindulatú támadás során elvesztett adat költsége 48 százalékkal, 318 dollárra nőtt. A leggyakoribb, ugyanakkor szintén egyre több pénzbe kerülő adatszivárgási ok továbbra is a hanyagság, amely az összes eset 41 százalékát teszi ki. Egy év alatt harmadával növekedett az emiatti károk költsége.

A vállalatok továbbra is főleg a munkaerő megfelelő képzésére támaszkodnak az adatszivárgások jövőbeli megakadályozása érdekében. A legnépszerűbb védekezés továbbra is az oktatás és a felvilágosító programok, de a titkosítás és más technikai megoldások is gyorsan terjednek.

Pozitív tendencia, hogy a vállalatok egyre proaktívabb módon védik adataikat a támadásoktól. Mivel a cégek többet költöttek a megelőzésre és a felderítésre, a harmadik fél által okozott károk, az elveszett, ellopott eszközök miatt bekövetkezett adatvesztések, illetve a rendszer-meghibásodások okozta veszteségek 2010-ben már csökkentek az előző évhez képest. VG

Hazai tendenciák

Magyarországon is a figyelmetlenségből, hanyagságból eredő adatszivárgási esetek a gyakoribbak, de a károk mértékét tekintve a rosszindulatú támadások jelentenek nagyobb veszélyt – állítja a CDSYS. Még komolyabb technikai felkészültség és szakértelem sem szükséges ahhoz, hogy súlyos károkat okozzon egy elégedetlen alkalmazott a vállalatnak, hisz a legtöbb cégnél nincs adatszivárgás elleni védelmi technológia, így akár egy e-mailben is kiküldhetők a bizalmas információk tetszőleges címre.

Hanyagságra gyakori példa, hogy a szabadság idejére bekapcsolt automatikus levéltovábbítási funkció hónapokkal a szabadság lejárta után is küldi a privát postafiókba a teljes céges levelezést.

Hanyagságra gyakori példa, hogy a szabadság idejére bekapcsolt automatikus levéltovábbítási funkció hónapokkal a szabadság lejárta után is küldi a privát postafiókba a teljes céges levelezést.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.