BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hazai mikrocégek nem használnak PC-t

Az üzleti célú személyi számítógépek négyötöde Magyarországon még alapvetően asztali eszköz

A magyarországi mikrovállalkozások egy része továbbra sem használ számítógépet, és általában is a hazai vállalatok PC-ellátottsága az elmúlt egy évben nem változott számottevően, fejlődés legfeljebb a mobilitásban mutatható ki.

A személyi számítógép a céges IT-infrastruktúra alapja, s mivel minden megoldás és további eszköz erre épül, a PC-ellátottság szintje kulcsfontosságú a vállalatok fejlettsége szempontjából – állapítja meg a BellResearch elemzése. A PC-penetrációs mutató – azaz a legalább egy géppel rendelkezőknek az összes vállalatra vetített hányada – a legalább tízfős cégek körében 2008 óta 100 százalékos. Ekkor zárkóztak fel ugyanis a kisvállalatok a nagyobb cégek teljes ellátottságának szintjére. Ezen a téren ma már legfeljebb a mikrovállalati szegmens tartogathat némi fejlődési potenciált, ugyanis az egy-kilenc főt alkalmazó vállalkozásoknak csak kicsivel több mint a négyötödénél található személyi számítógép. Ez egyben azt is jelenti, hogy 36 ezer hazai mikrocég még mindig nem használ számítógépet, ennek a legfőbb oka a piackutató szerint az igény hiánya. Ezek a vállalkozások még mindig úgy vélik, az üzletmenetük szempontjából nincs szükségük PC-re, az internetről nem is beszélve. Túlnyomó többségük olyannyira ezen a véleményen van, hogy egyelőre beszerzést sem tervez. Az elmúlt évek adatai alapján rajzolt trend szintén a stagnálást támasztja alá – mutatnak rá a kutatók –, a penetrációs hányados a mikrovállalati körben alig mozdult felfelé.

A négy vállalati szegmens viszonylag kiegyenlített mértékben osztozik a teljes gépállományon, az egy cégre jutó átlagos géppark mérete ugyanakkor nagyságrendekkel eltér egymástól. A kevesebb mint fél százalékot kitevő mintegy ezer nagyvállalatnál üzemel a PC-k 29 százaléka, ez cégenként mintegy 360 gépet jelent, míg a 205 ezer mikrovállalatnál található az állomány harmada, átlagosan két-három géppel. A fennmaradó 40 százalékon a kis- és közepes cégek osztoznak.

A teljes üzleti PC-állomány négyötöde még mindig asztali eszköz, de évről évre nagyobb teret hódítanak a hordozható számítógépek is, utóbbiak egyre inkább helyettesítő jelleggel. A legnagyobb arányban – közel egyharmad részben – a mikrovállalkozások gépparkjában vannak jelen a laptopok, jócskán megelőzve a többi szegmenst, ahol egyötöd körüli az arány. Ennek okai sokrétűek: a mobilitási megfontolások mellett gyakran szerepet kap az üzleti alkalmazás mellett a magáncélú használat lehetősége is. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.