A Frankfurter Allgemeine Zeitung értesülése szerint az Európai Bizottság úgy tenné versenyképessé a benzint a dízellel szemben, hogy növeli a dízelt érintő adókulcsot. Az emelés azonban nem közvetett módon történne, az adót ugyanis nem mennyiség, hanem fűtőérték alapján állapítanák meg. A biztosság szerint ugyanis ahhoz, hogy a dízel olcsóbb Európaszerte, még a növekvő olajárak mellett is, elsősorban annak köszönhető, hogy az unióban alacsony az ezt az üzemanyagtípust érintő adó.
A bizottság jelenleg készülő javaslata – a FAZ szerint – teljesen átalakítaná az energiaadózási irányelveket. A pontos terveket Algirdas Semeta jövő hét közepén hivatalosan is nyilvánosságra hozza. Az évek mellett van az is, hogy a dízelmeghajtású autónak magasabb a széndioxid kibocsátása.
S mivel a benzin fűtőértéke alacsonyabb, mint a dízelé, ez utóbbit az új rendszer magasabb adóval sújtaná. A jelenlegi rendszer a bizottság szerint negatívan különbözteti meg benzint. Az új adórendszer 2020-ban lépne életbe. Az üzemanyagokat érintő adó jelenleg 64 eurócent a benzinen, s 47 a dízelen.
A német autóipari szövetség (VDA) azzal vádolta a bizottságot, hogy figyelmen kívül hagyja a technikai változásokat és a klímavédelmi politikát helyezi előtérbe. A német autógyártók ugyanis éppen a dízelmeghajtású motorok tekintetétben értek el komoly fejlesztéseket, hogy a lehető legalacsonyabbra csökkentsék a széndioxid kibocsátást. A bizottság terveivel veszélybe sodorhatja a további kutatásokat. A VDA adatai szerint 2011 első negyedében az újonnan eladott járművek 45,6 százaléka dízel meghajtású volt. Ezek a járművek éppen az olcsóbb fenntartási költségek, és a hatékonyabb működés miatt több kerülnek.
A Bizottság új szabályozása érintene minden, az unóban felhasznált üzem- és fűtőanyagot. Ezek a közösség teljes kibocsátásának felét adják. A tervek szerint egy tonna széndioxid kibocsátást 20 euró adó sújtana, amely fűtőértéktől függően 9 és 15 eurót jelentene gigajoule-onként. A javaslatot a tagállamoknak egyhangúlag kell majd elfogadniuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.