BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már az okostévék is jönnek

Az internet fokozatosan beköltözik a tévékészülékekbe, így azok egy idő után inkább a központi kijelző szerepét tölthetik be az otthoni szórakozásban. Az új profil nevet is ad az új típusú készülékeknek: a szakma egy része ma már okostévének nevezi.

Ahogy egyre több gyártó jelenti be, hogy piacra dobja a beépített processzoros, látványos felhasználói felülettel ellátott és a különféle webes alkalmazások megjelenítésére, egyéb mobileszközökkel való kapcsolatra is alkalmas tévékészülékét, az elemzők is egyre magasabbra srófolják erre a szegmensre vonatkozó előrejelzéseiket.

A mostani állás szerint az okostévéknek is nevezett internetes televíziók értékesítése az idén elérheti a 41 millió darabot, 2013-ban pedig már megközelítheti a 100 milliót. Az előbbi mutató a teljes globális tévépiac 18, az utóbbi már a 37 százalékát képviseli majd. Az okostévék ideájának terjesztésében manapság a legaktívabbnak látszó Samsung nem kevesebbet állít, mint hogy két év múlva a Dél-Koreában eladott készülékek fele sorolható majd ebbe a kategóriába. A gyártó az idén a globális okostévépiac közel harmadát kívánja lefedni.

A vezeték nélküli kapcsolatokon keresztüli internetre csatlakozás, az alkalmazások telepítésének a lehetősége már eddig is fontos volt a koreai gyártónak. A szűk keresztmetszetet jelenleg a tévébe épített processzor jelenti, de a következő években nem lesz akadálya, hogy az okostelefonokból ismert csipek feltűnjenek a tévékben is. A beépített alkalmazások között megtalálhatók a közösségi oldalak linkjei, lehet vele csetelni, üzeneteket küldeni. A tévéhez külső merevlemez is társítható, amelyre a készülék képes felvételt rögzíteni. Az internetre csatlakoztatott új tévékben a szoftverfrissítés automatikus, s szoftveres extra a teljes webböngésző, illetve a Skype-kliens. Az induló modellek ára azonban még meglehetősen borsos, közelít az egymillió forinthoz.

A rivális LG is nagy szeletet akar kihasítani ebből a szegmensből, az idei LCD-tv modelljeit ellátja Media Link funkcióval, amely lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy hozzáférhessen a PC-n tárolt tartalmakhoz, illetve azokat átvigye és megjelenítse a tévé képernyőjén. A koreai gyártókat saját kormányuk is segíti. Hírek szerint Szöul április elején úgy döntött, közel 50 millió dollárnak megfelelő összeggel támogatja a helyi gyártókat abban, hogy megtarthassák vezető pozíciójukat az okostévék piacán. Sőt az egyes minisztériumok szakértői együtt dolgoznak majd a cégekkel a megfelelően attraktív tartalmak előállításában is.

Hazai lehetőségek

Az okostévék sok szempontból hasonlítanak az okostelefonokhoz, az internetes közeg megsokszorozza a belőlük kihozható lehetőséget – mondja Király István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese. Használatukkal az internet betörhet a nappalikba is, hisz ma már nemcsak telefonon, hanem tévén keresztül is rendelhetünk pizzát vagy a videotékából filmet. Hozzáteszi, a cég ezzel az eszközzel kapcsolatban is arra törekszik, hogy testre szabott csomagokat kínáljon, mint teszi azt az okostelefonok esetében is. Az IPTV-szolgáltatás megjelenése egyebek mellett előtérbe hozza az interaktivitást és többek között a műsorok nézettségét is percre pontosan nyomon lehet követni.

A Magyar Telekom ügyfélkörében már mintegy 150 ezer háztartás használ IPTV-t, de a piaci potenciál – figyelembe véve a fizetős tévészolgáltatás ennél jóval szélesebb táborát – ennek a többszöröse is lehet – teszi hozzá Király István.

A Magyar Telekom ügyfélkörében már mintegy 150 ezer háztartás használ IPTV-t, de a piaci potenciál – figyelembe véve a fizetős tévészolgáltatás ennél jóval szélesebb táborát – ennek a többszöröse is lehet – teszi hozzá Király István.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.