BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alig van már cég internet nélkül

A kkv-k vezetői döntő többségében napi szinten használják már az internetet, legfőképpen információgyűjtésre és kapcsolattartásra, míg az online vásárlás még kevésbé terjedt el.

A hazai kkv-k első számú vezetőinek 92 százaléka használja az internetet napi szinten a munkájához – áll a kkvguru.hu cégvezetők körében végzett reprezentatív piackutatásában. A honlap egy online tudásközpont, amely a hazai kis- és középvállalkozások vezetőinek nyújt gyakorlati tanácsokat és ismereteket. A Track & Survey Magyarország Kft. által elvégzett felmérés során kiderült, hogy a cégek, illetve a menedzserek elsősorban kommunikációra, e-mailes kapcsolattartásra, információgyűjtésre, szakmai oldalak követésére és hivatali ügyintézésre használják a világhálót. A kkv-vezetők mindössze 3,89 százaléka nem veszi igénybe a munkájához, és 1,4 százalékuk egyáltalán nem használja. Az internetet nem alkalmazó cégvezetők nagyobb arányban fordulnak elő a kisebb vállalkozásokban, gazdasági ág szerint az egyéb közösségi és személyi szolgáltatásokban és a mezőgazdaságban.

Információszerzésre vállalatmérettől függetlenül nagy százalékban (95,57 százalék) használják az internetet. A szakmai oldalakat is nagy arányban (90,38 százalék) látogatják, valamint a hivatali ügyintézésnek (78,62 százalék) is jó és hatékony eszköze. A kkv-k vezetőinek valamivel több mint a fele vesz igénybe valamilyen online szolgáltatást. Leggyakrabban az APEH- és banki ügyintézés, a pályázatfigyelés, a hírlevelek, a céginformációs szolgáltatások és a beszerzés esetében. Az építőiparban jóval az átlag alatt (39 százalék), a vendéglátó-ipari, a szállítmányozói és a személyi szolgáltatók aktivitása pedig valamivel az átlag felett van. A vásárlási arány alacsony százalékát (40,49 százalék) valószínűleg az internetes kereskedelem iránti bizalmatlanság okozza, de a kereskedelmi cégeknél kiugróan sokan élnek ezzel a lehetőséggel. Probléma lehet a fizetés biztonsága, az áru minősége, a garanciajogok érvényesítésének bizonytalansága.

Kommunikációra, elektronikus levelezésre igen nagy százalékban (99,3) használják az internetet. A közösségi oldalak látogatottsága viszonylag alacsony (39,93 százalék), ez azt jelzi, hogy nem feltétlenül érdemes ezt a meglehetősen drága lehetőséget igénybe venni a szolgáltatás reklámozására. A saját honlap a nagyobb cégek esetében gyakoribb, ezért kisebb vállalatoknak szolgáltatásként felajánlható. Az online hirdetések egyelőre nem túl gyakoriak a kkv-k körében, ezzel a lehetőséggel főként a vendéglátó-ipari, a szállítmányozási, a személyi és közösségi szolgáltatók élnek.

A legtöbbször említett munkahelyi és privát kezdőoldal a Google, mellette gyakori a Startlap és a Kapu.hu. Gyakran látogatják az adminisztratív ügyintézésre használandó felületeket (bank, APEH, OEP, Magyarorszag.hu, Kozbeszerzes.hu stb.), a levelező programokat, hírportálokat, szakmai oldalakat és a kamarák holnapjait.

A cégvezetők úgy ítélik meg saját vállalkozásaikat, hogy a legtöbb segítségre a jog terén (31,14 százalék) van szükségük. Az értékesítés (21,18 százalék) és marketing (20,21 százalék) területén is viszonylag nagy mértékben küzdenek nehézségekkel. A vállalati stratégiával és pénzügyi tervezéssel a leginkább elégedettek a döntéshozók. Összességében a cégek kevéssé állítják magukról, hogy külső segítségre tartanak igényt.

Tanácsadás videofilmekkel

„A hazai kis- és középvállalkozások vezetőinek jellemzően nincsenek meg azok a kompetenciái, amelyek vállalkozásuk egyes területeinek professzionális irányításához szükségesek” – mondta lapunknak a Kkvguru.hu Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója. Tóth Gábor szerint ugyanis sok esetben a cég első számú vezetője a vállalkozás pénzügyi, emberierőforrás- vagy épp értékesítési és marketingvezetője is egy személyben. Magyarországon eddig nem volt olyan fórum, amely a kkv-vezetők számára célirányosan nyújt használható információkat, szakterületekre bontva. „A Kkvguru.hu ezt az űrt kívánja betölteni!” – indokolta a portál létrehozását Tóth Gábor.

A honlapon a szakértők rövid videofilmek formájában osztják meg gyakorlati ismereteiket a hazai kis- és középvállalkozók vezetőivel. A portál látogatói kilenc szakterület közül választhatnak: cégvezetés-stratégia, értékesítés, jog és szabályozás, marketing és kommunikáció, pályázatfigyelés, pénzügy-adózás, személy- és munkaügy, üzleti informatika és üzleti kapcsolatépítés. Az oldalról letölthetők még szerződésminták, szabályozások, üzleti segédanyagok, általános jogi állásfoglalások, marketingtervek, valamint munkaügyi szabályozások is, melyek további segítséget nyújtanak az érdeklődőknek.

A honlapon a szakértők rövid videofilmek formájában osztják meg gyakorlati ismereteiket a hazai kis- és középvállalkozók vezetőivel. A portál látogatói kilenc szakterület közül választhatnak: cégvezetés-stratégia, értékesítés, jog és szabályozás, marketing és kommunikáció, pályázatfigyelés, pénzügy-adózás, személy- és munkaügy, üzleti informatika és üzleti kapcsolatépítés. Az oldalról letölthetők még szerződésminták, szabályozások, üzleti segédanyagok, általános jogi állásfoglalások, marketingtervek, valamint munkaügyi szabályozások is, melyek további segítséget nyújtanak az érdeklődőknek.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.