BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MTelekom: megújuló hálózat

A mobilfrekvencia-tender újabb céldátumának a harmadik negyedévet jelölte meg a szakminiszter

Mintegy harmincmilliárd forintból újítja meg hálózatát a Magyar Telekom. A bejelentés nyomán teljessé válik a kör. Az elmúlt hetekben, hónapokban ugyanis az összes hazai mobilszolgáltató elkötelezte magát a hipergyors mobilinternet-hozzáférés kiépítésére.

A Magyar Telekom hálózat-korszerűsítő tenderét az Ericsson nyerte el, és már el is indult az ezzel kapcsolatos munka. A generációváltást eredményező modernizáció első lépéseként az ügyfelek már ez év nyarától használhatnak szupergyors mobilinternetet Budapesten és több vidéki településen is, 2013-ra pedig Magyarország egész területén elérhető lesz a 21 Mbit/s sebességű HSPA+ technológia – jelentette be Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: az Ericsson berendezéseivel a szükséges frekvenciák elérhetőségének a függvényében a cégcsoport akár már az idén is készen áll arra, hogy elindítsa a vezetékes internet sebességével vetekedő LTE (4G)-szolgáltatást is.

A vezérigazgató a megbízás konkrét összegét nem árulta el, csupán annyit mondott, hogy a következő években mintegy 30 milliárd forintot fordít a társaság a hálózatfejlesztésre. Ezzel együtt a Magyar Telekom hazai beruházásai 2005 óta az 500 milliárdot is meghaladják.

Maradi István műszaki vezérigazgató-helyettes szerint a hálózat korszerűsítése két alapvető dolog miatt vált szükségessé. Egyfelől az adatforgalom a mobilhálózatokban hihetetlen ütemben, évi 30-40 százalékkal bővül, és ezt az igényt ki kell szolgálni a megfelelő technológiával. Másfelől szükség van a több technológiai generáción átívelő rendszerek konszolidációjára, ezt az új eszközök teszik lehetővé. Az újfajta berendezések költséghatékonyabbak is az elődeiknél, az üzemeltetési költségük nagyjából a fele a mostaniakénak – mutatott rá Maradi István.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vázolta a kormány és az iparág előtt álló feladatokat az uniós digitális menetrendben, illetve a kormány digitális megújulás cselekvési tervében rögzített célok eléréséhez. Az állam a széles sávú internet országos lefedettségi szintjének az elérésében erőteljesen kíván támaszkodni az új generációs mobilinternetre. Hozzátette: a dolgok mostani állása szerint az ehhez még szükséges mobilfrekvenciákat talán az idei harmadik negyedévben hirdetik meg.

Alig két hónapja a Vodafone jelentette be, hogy újabb szakaszához érkezett a három és fél éve elkezdett százmillió eurós nagyságú hálózat-korszerűsítő beruházása. A most induló fejlesztés során a szolgáltató mobilinternetes hálózatának lakosságra vetített lefedettsége eléri a 99 százalékot, szemben a jelenlegi 60-nal, adatátviteli sebessége megduplázódik. A hálózatbővítéssel a mobiloperátor magyarországi befektetéseinek összértéke megközelíti az 1,5 milliárd eurót. Az egyévesre tervezett beruházás mostani szakaszában a Huawei lecseréli a Vodafone második generációs (2G) hálózatát, bővítik a harmadik generációs (3G) rendszert, és további négyszáz bázisállomást is épít. A felújítás után a szolgáltató hálózata felkészült lesz az újabb generációváltásra.

A Telenornál már több mint fél éve tart a hálózatmodernizáció. A cég a kínai ZTE-t bízta meg magyarországi rendszerének teljes újjáépítésével, amelyre mintegy 200 millió euró (58-60 milliárd forint) értékű keretszerződést kötött. Az új hálózat már ugyancsak alkalmas lesz az új generációs (LTE) széles sávú technológiára is.

A mobil-adatátvitelről dióhéjban

GPRS (General Packet Radio Service) – csomagkapcsolt, IP-alapú technológia, alkalmas a WAP, az SMS és MMS mellett internetre és levelezésre is

EDGE (Enhanced Data rates for the GSM Evolution) – gyorsabb a GPRS-nél, korlátozottan multimédiás szolgáltatásokra is alkalmas

UMTS (Universal Mobile Telecommunications System) – harmadik generációs technológia, a multimédia mellett alkalmas videotelefonálásra, gyorsabb webböngészésre és e-mail letöltésére is

HSDPA (High-Speed Downlink Packet Access) – az UMTS-hálózaton működő „klasszikus” 3G-s adatletöltési technológia

HSUPA (High-Speed Upload Packet Access) – a HSDPA feltöltésbeli megfelelője

HSPA (High-Speed Packet Access) – a HSDPA és a HSUPA együttes elnevezése

HSPA+ – a szupergyors mobilinternet, 21 Mbit/s csúcssebességgel

LTE (Long Term Evolution) – hipergyors mobilinternet nagy sávszélesség-igényű szolgáltatásokra, a negyedik generációs mobilhálózatok előfutára

EDGE (Enhanced Data rates for the GSM Evolution) – gyorsabb a GPRS-nél, korlátozottan multimédiás szolgáltatásokra is alkalmas

UMTS (Universal Mobile Telecommunications System) – harmadik generációs technológia, a multimédia mellett alkalmas videotelefonálásra, gyorsabb webböngészésre és e-mail letöltésére is

HSDPA (High-Speed Downlink Packet Access) – az UMTS-hálózaton működő „klasszikus” 3G-s adatletöltési technológia

HSUPA (High-Speed Upload Packet Access) – a HSDPA feltöltésbeli megfelelője

HSPA (High-Speed Packet Access) – a HSDPA és a HSUPA együttes elnevezése

HSPA+ – a szupergyors mobilinternet, 21 Mbit/s csúcssebességgel

LTE (Long Term Evolution) – hipergyors mobilinternet nagy sávszélesség-igényű szolgáltatásokra, a negyedik generációs mobilhálózatok előfutára-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.