BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Számítógép-reneszánsz Torinóban

PC-piac. Valóra vált az álma Marco Boglione olasz üzletembernek, sikerült ugyanis működőképes állapotba hozni az Apple által 1976-ban gyártott egyik első számítógépet, amelyet tavaly novemberben mintegy 156 ezer euróért vásárolt meg.

Az Apple 1-es mérföldkőnek számít a személyi számítógép kialakulásának történetében: mindössze 200 darabot készített a leginkább írógépre hasonlító, „fadobozban” lévő szerkezetből az almalogójú cég két alapítója, Steve Jobs és Steve Wozniak. Az Apple cég pár száz dollár alaptőkével indult, a társaság „székhelyét” Steve Jobs cupertinói garázsa jelentette, amely azóta komoly hírnévre tett szert.

A londoni árverésen a gépet eredeti csomagolásában, a Steve Jobs által aláírt adásvételi szerződéssel együtt vette meg az üzletember, amelynek eredeti ára egyébként 1976-ban 666,66 dollár volt.

Az Apple 1 számítógép a Torinói Egyetemre került, ahol hoszszú ideig tartó restaurációs munka várt rá, a tulajdonosa ugyanakkor azt is elmondhatja, hogy a szerkezetben fellelhető összes alkatrész az 1970-es években készült. n VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.