BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új szabályok a hazai széles sávra

Két új határozatot adott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely a széles sávú vezetékes nagykereskedelmi piacokat szabályozza. A most közzétett dokumentum fontos újdonsága, hogy – a korábban már elérhető hagyományos rézvezetékes hálózati infrastruktúrán túl – az alternatív távközlési szolgáltatók számára is megteremti a lehetőséget az új generációs hálózatokhoz (NGN) való hozzáférésre a nagykereskedelmi piacokon. A kisebb szereplők ugyanis nem tudják finanszírozni a nagy értékű hálózati beruházásokat. A jövőben viszont a jelentős piaci erejű szolgáltatók – meghatározott feltételek mellett – már kötelezhetők lesznek arra, hogy a versenytársaik számára is elérhetővé tegyék a hálózatukat.

Márpedig az NGN terjedése Magyarországon is kulcskérdés – mutatott rá Mátrai Gábor, az NMHH elnökhelyettese. Hozzátette: az efféle beruházásokat több módon is lehet ösztönözni, a szabályozáson kívül fejlesztési támogatással vagy akár közpolitikai intézkedéssel is.

Az új generációs optikai hálózatoknak jóval nagyobb az adatátviteli sebessége, mint a hagyományos rézhálózatnak, vagyis alkalmasak lehetnek nagy sávszélességű, akár tévés műsorszolgáltatásra is. Ez pedig megnyitja az utat a kisebb szolgáltatók előtt is, hogy többes csomagokat (tv, internet, telefon) kínáljanak az előfizetőknek.

A most meghozott határozatok a szabályozó hatóság szándéka szerint hozzájárulhatnak a széles sávú piaci verseny további erősödéséhez. A fogyasztóknak pedig mindez azt jelentheti, hogy több szolgáltató között választhatnak, szélesebb lesz a kínálati paletta, és csökkenhetnek az árak is. n VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.