BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pénzre váltott lehetőségek

Tömegesen készülnek tőzsdére a webkettes korszak menő technológiai cégei

„Lufi vagy nem lufi?” – akár ez is lehetne a mottója a technológiai ipar legújabb generációjába tartozó vállalkozások tőzsdei megjelenésének. A cégek menedzsmentje természetesen a hatalmas lehetőségekről beszél, miközben a szakértők óvatosságra intenek, és egy második dotkom buborék kialakulásának, majd kidurranásának veszélyére figyelmeztetnek.

Az elmúlt hetekben nem új, látványos megoldásokkal, összeolvadásokkal vagy éppen adatkezelési botrányokkal kerültek a nemzetközi sajtóban előkelő helyre a webkettes technológiai cégek, hanem a tőzsdei megjelenésükkel. A legújabb hullámot a LinkedIn indította el, és a közösségi oldal első eredményei még az akció sikerében bízókat is meglepték. A társaság papírjainak első kereskedési napján a 45 dolláros induló árról 114-re ugrott a részvények árfolyama, majd 95 dollár körül stabilizálódott. Az első nap eufóriájának köszönhetően hirtelen 8,9 milliárd dollárra szökött a társaság piaci értéke, ez jócskán meglepte az elemzőket, akiknek többsége még az eredeti részvényár alapján számított 4,5 milliárdos értéket is sokallta. Ez annak fényében érthető is, hogy a LinkedIn 2010-ben 243 millió dolláros bevételt ért el, igaz, a munkavállalók és munkaadók egymásra találását segítő szolgáltatás – amelyhez világszerte már mintegy 100 millióan csatlakoztak – a legtöbb webkettes, illetve közösségi szolgáltatástól eltérően már nyereséget is termelt, 15 millió dollárt. A tőzsdére lépés, vagyis május 19-e óta azonban jócskán megcsappant a lelkesedés, június közepén már csak 60 dollár körüli áron cseréltek gazdát a társaság papírjai.

Kevésbé rózsás egy másik webcég, a Pandora helyzete, az online rádiós szolgáltatásokat kínáló vállalkozás papírjai ugyanis már az eredeti kibocsátási ár alatti értéken forognak. Pedig a június közepi tőzsdére lépés előtt a társaság képviselői még büszkén jelentették be, hogy a tervezett 10-12 dollár helyett 16 dollár lesz a részvények induló ára, ez 2,6 milliárdos piaci értéket jelentett volna. A Pandora Mediának ugyan több mint 90 millió regisztrált felhasználója van, de mindössze 140 millió dolláros bevételt ért el tavaly, miközben vesztesége 1,8 milliót tett ki.

Bár az első nap komoly eredményeket hozott, még 24 dollár körül is volt a társaság papírjainak értéke, végül 17 dollárig gyengült vissza, igaz, ez még így is jócskán négymilliárd feletti piaci értéket jelentett. A következő napokban azonban folytatódott a gyengülés, és lapzártánkkor már úgy tűnt, hogy az eredeti, 10-12 dolláros kezdő ár lett volna a reálisabb, hiszen 14,6 dolláron zártak a Pandora-papírok.

Bár ez a két tőzsdei bevezetés is jócskán megmozgatta az üzleti világot, a közeljövőben valószínűleg ennél is nagyobb port kavaró eseményeknek lehetünk szemtanúi. A „parkettre” vágyók sorában ugyanis ott van a Groupon és napjaink legnépszerűbb közösségi szolgáltatása, a Facebook is.

A világ legnagyobb webes kuponszolgáltatója, a Groupon néhány hete tette egyértelművé, hogy a tőkepiacokon igyekszik pénzhez jutni – reményeik szerint legalább 750 millió dollárhoz – a további fejlesztésekre és terjeszkedéshez, igaz, időpontot még nem közöltek. A tőzsdére készülődve az elmúlt évek üzleti eredményeiről is közzétett adatokat a cég, amelyek alapján a kuponszolgáltató elképesztő mértékben növekedett az elmúlt időszakban. A 2010-ben elért 713 millió dolláros bevétel például több mint 23-szorosa a 2009-esnek. Persze ebben benne van az is, hogy két éve még jórészt ismeretlen volt a kuponos szolgáltatás az internetezők körében. Azonban figyelemre méltó, hogy az idei első negyedben is már 644 millió dolláros forgalomról számolt be a cég, vagyis közel annyiról, mint tavaly egész évben. A társaságnak március végén 83,1 millió előfizetője volt, míg egy évvel korábban még csak 3,4 millió.

Persze a rendkívül intenzív növekedésnek megvan az ára, a szükséges fejlesztések, beruházások miatt a jövőbeni tőzsdei befektetők sem várhatnak gyors nyereséget a cégtől. A múlt évben a webes kuponszolgáltató 456 millió dolláros veszteségről számolt be. Az első negyedévben sem javult sokat a helyzet ebből a szempontból, január–március között 147 millió dollár volt a vesztesége.

Emellett arra is érdemes odafigyelniük a befektetőknek, hogy bár jól mutatnak a növekedési adatok, a bővülés nem organikus, főként felvásárlásoknak köszönhető.

Kedvezőbb helyzetben lehet a Facebook, ha hinni lehet a becsléseknek, a társaság üzleti eredményeiről pontos adatok ugyanis eddig nem láttak napvilágot. Az MSNBC becslése szerint tavaly 600 millió dolláros profitot termelt a szolgáltatás. A cég értéke már most is 80 milliárd dollár körül van, egyes jóslatok szerint a tőzsdére lépéssel a 100 milliárdot is meghaladja majd. A 700 millió felhasználó mindenesetre jó alapot teremt a Facebook számára, hogy továbbra is hatalmas szeletet hasítson ki a közösségi oldalak ez évben várhatóan hatmilliárd dolláros hirdetési bevételeiből. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Facebook menedzsmentje és jelenlegi tulajdonosai mikor döntenek a parkettre lépés mellett, a hírek szerint a jövő év elején várhatók konkrétumok ebben a témában.

A Facebook börzén való megjelenését már most sokan a Google 2004-es hasonló lépéséhez hasonlítják. Napjainkban a webvilágban talán ennek a két szolgáltatónak van a legnagyobb befolyása, és a Google már bizonyította, hogy rendkívül nyereséges tud lenni az internetes üzlet, kérdés, ez a Facebooknak és társainak is sikerül-e, vagy pedig – ahogy néhány elemző figyelmeztet – újabb nagy pukkanásnak lehetünk tanúi a tőkepiacokon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.