BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Piacon az első SZÉP kártya

Az alkalmazottak és a munkavállalók akár évi 12 ezer forintot, az elfogadóhelyek pedig ennél is többet spórolhatnak, ha üdülési csekkről Széchenyi Pihenő kártyára (SZÉP kártya) váltanak. Az első kártyát tegnap adták át. A kormány az év végéig a cafeteria-rendszer teljes átalakítására készül.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese tegnap átadta Szőcs Lászlónak, a Mol csoport HR-ügyvezető igazgatójának a hitelintézet által kibocsátott első OTP Széchenyi Pihenő kártyát. A Mol csoport már most használhatja a plasztiklapot; a kibocsátó hitelintézetnek az a célja, hogy a következő két évben folyamatosan bővüljön az elfogadóhelyek száma.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az esemény kapcsán elmondta: a SZÉP kártya programjának elindításával elsősorban az volt a kormány célja, hogy olcsóbbá tegye a juttatások elérését. Ez sikerült is, mert a kártyához kapcsolódó jutalék a hetedét sem teszi ki az üdülési csekkel járó kiadásoknak.

Az üdülési csekk után ugyanis az elfogadóhelyek 6 százalék plusz áfa jutalékot számoltak fel a bankoknak, a csekkeket kiadó munkáltatóknak vagy alkalmazottaiknak pedig 4 százalék költséget kellett fizetniük. A SZÉP kártya használatakor azonban csak 1,5 százalék plusz áfát fizetnek az elfogadóhelyek a bankoknak. Szőcs László szerint így a munkáltatók vagy a munkavállalók egy háromtagú család esetében évi 12 ezer forintot takaríthatnak meg, ha üdülési csekkről SZÉP kártyára váltanak. A plasztiklap előnye még, hogy a rajta lévő egységek két évig használhatók fel, és elvesztésekor az ugyanúgy letiltható, mint egy bankkártya, és a rajta lévő egységek nem vesznek el.

A kártya hátránya, hogy egyelőre kevesebb helyen fogadják el, mint az üdülési csekket. Ez azonban ideiglenes, mert a csekket elfogadó helyek kártyaelfogadókká válhatnak. Kovács Antal elmondta, hogy jelenleg mintegy ötszáz kereskedelmi és vendéglátóhellyel tárgyalnak a partneri hálózathoz való csatlakozásról, és az év végéig még nyolcezer szolgáltatóval akarnak tárgyalni. Az a céljuk, hogy 2012 végéig folyamatosan bővítsék és megsokszorozzák az elfogadóhelyek számát.

Kovács Antal arról is beszélt, hogy a SZÉP kártya annak alacsony jutalékai ellenére várhatóan olyan jó üzlet lesz az OTP Banknak, hogy részvényei emiatt drágulhatnak a tőzsdén. Tavaly 13 553 elfogadóhelyen 1600 kártyatulajdonostól mintegy 42 milliárd forint értékben fogadtak el üdülési csekket. Ez 2,5 milliárd forint körüli jutalékot jelentett a bankoknak. Ha jövőre ugyanekkora lesz a forgalom, akkor ez 630 millió forint jutalékot hozhat az OTP Banknak. A hitelintézetnek azonban valószínűleg osztoznia kell ezen az összegen, mert más bankok is csatlakozhatnak a programhoz. Az MKB Bankkal már most folynak a tárgyalások erről.

Az NGM államtitkára az első SZÉP kártya átadásakor arról is beszélt, hogy a Széchenyi Pihenő kártya program csak első eleme egy új cafeteria-rendszernek, amelyet a kormány az idén akar kidolgozni. A kabinet ugyanis a cafeteria többi elemét is a SZÉP kártyáéhoz hasonló, a jelenleginél olcsóbb módszerre szeretné cserélni. Terveik szerint ősszel nyújtanak be ezzel kapcsolatban jogszabálytervezeteket, és jövő januárban már be is szeretnék vezetni az új rendszert.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.