BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel 200 ezer néző a Magyar Nagydíjon

„Összesen majdnem 200 ezer ember volt kíváncsi a négy nap alatt a 26. Formula–1 ENI Magyar Nagydíj eseményeire, csütörtökön 35, pénteken 40, szombaton 55, míg vasárnap 65 ezren látogattak ki a Hungaroringre” – mondta a Világgazdaság Online-nak adott interjújában Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök vezérigazgatója. Közlése szerint a versenyhétvége nézőszáma tökéletesen megfelelt az előzetes várakozásainknak, hiszen Robert Kubica sajnálatos februári sérülése miatt eleve nem számoltak az őt buzdító és éveken át általában a vasárnapi futamra érkező lengyel szurkolókkal. Bár még várnak az adatok összesítésére, a cégvezető úgy véli, hogy a tavalyinál 10-15 százalékkal lesz alacsonyabb a Hungaroring jegybevétele. Hozzátette: az F1-es Magyar Nagydíj esetében nincsenek a jegyeladásokon kívül egyéb bevételek, hisz a Hungaroring Zrt. a pályát adja, a futamhoz kötődő minden szponzori támogatás Bernie Ecclestone cégét illeti, vendéglátás terén pedig az ország részesül komoly bevételekből.

Mint azt Gyulay Zsolt elmondta, az idén az év elején a Hungaroring tulajdonosa, a magyar állam 600 millió forint értékben hajtott végre tőkeemelést a cégben, ebből fedezték egyrészt az idei évre előírt felújításokat, másrészt csökkentették belőle a pálya bankhiteleit. Hozzátette: a tőkeemelés összege csak töredéke volt az elmúlt 6-8 év hiteltartozásainak. A verseny rendezéséért fizetendő jogdíjakat pedig továbbra is üzleti titokként kezelik Bernie Ecclestone kifejezett kérésére. Elmondta ugyanakkor, hogy az eddig elkészült felmérések legpesszimistább válasza szerint is 2-3-szoros haszonkulcs jellemzi a futamot a magyar költségvetés számára. Szeptember közepére pedig elkészülhet egy erre vonatkozó pontos tanulmány is a Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködésben.

Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a pályát az év eleje óta immáron a Hungaroring Sport Zrt. saját maga hasznosítja, nagyon jó kihasználtsági mutatókkal rendelkeznek. „Sajnos azt be kell látnunk, hogy maximális kihasználtság mellett sem fedezné a pálya bevétele az éves pályafenntartási és karbantartási költségeket, illetve a múlt adósságainak rendezését” – tette hozzá. N. M.


Az interjú elolvasható

vg.hu/hungaroring

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.