BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rajtra készen a válság utáni időszakra

Makónak sikerült a válság előtt újrapozicionálni magát, így a városnak minden esélye adott ahhoz, hogy sikeresen kapcsolódjon be a nemzetközi és az európai gazdasági életbe.


Új lehetőségek és új esélyek nyíltak meg az elmúlt években Makó város előtt, mert élni tudott a pályázati lehetőségekkel, fel tudott készülni arra az időszakra, amikortól ténylegesen bekapcsolódhat az európai gazdasági vérkeringésbe. A 2013-ra megépülő M-43-as autópálya a város mellett halad el Románián át a Balkán felé. Már most élénkül az érdeklődés a város iránt, ahol korszerű ipari terület várja a vállalkozásokat és egy modern, kellemes kisvárosi környezet, megújuló közintézményekkel.

A kiváló gyógyvízre és a Maros-iszap gyógyíerejére alapozva a városfejlesztéssel párhuzamosan a turizmus is fejlődik. Decemberben adják át az ország egyik legszebb fürdőjét. A Makovecz Imre által tervezett létesítménynyel a város hosszú távra megteremtette az idegenforgalmi ágazat fejlődésének kereteit, hogy az itt élő családok és vállalkozások részére alternatív jövedelemszerzési lehetőséget is kínáljon.

A fürdővel párhuzamosan több mint 1,2 milliárd forintból megújul a belváros. Befejezés előtt áll a fürdő energiaköltségeit mérséklő, a távfűtött lakásokban élők számára is megtakarítást jelentő, szintén milliárdos nagyságrendű termálprojekt. A Maros-part fejlesztésével a folyó fölött átívelő drótkötélpálya, akadálypálya, hangulatos csónakkikötő várja a kikapcsolódni vágyókat. A 3,6 milliárd forintos makói fürdőberuházás a város valaha volt legnagyobb magasépítési projektje.

A városban a jóléti beruházásokkal párhuzamosan új munkahelyek is létesülnek. A makói ipari park az M-43-as autópálya mellett található, 87 hektár területen. A kisváros az infrastruktúra kiépítésére eddig ötvenszázalékos EU-támogatás mellett közel egymilliárd forintot fordított. Az ipari terület közvetlen szomszédságában található egy újonnan épült ipari park, ahol a kis- és középvállalkozások mellett a határon túli területek vállalkozásai is optimális telephelyeket bérelhetnek.

Az ipari parkban jelenleg 12 cég működik. Jövőre elkezdi termelését a svájci Givaudan üzeme. A kelet-közép-európai kiszolgálóegység a tervek szerint több mint 1500 főnek ad majd munkát. Egy török befektető száz főt foglalkoztató élelmiszerüzemet létesített. A makói ipari parkban található vállalkozások jelenleg több mint 1500 főt foglalkoztatnak. Sok helyi vállalkozás is itt létesít telephelyet. Jelenleg több új, potenciális befektető céggel is folytat tárgyalásokat a város. Az önkormányzat egyedi munkahelyteremtő támogatással bátorítja az érdeklődő befektetőket és az inkubátorházban is kedvező feltételekkel bérelhetők irodák.

A kedvezőtlen gazdasági helyzetre való tekintettel a város a jogszabályban előírt feltétek mellett igyekszik a legjobb ajánlatokkal ösztönözni a befektetéseket, mert szeretné kihasználni a recessziót követő időszak előnyeit. Az ipari park környezetében és Makón összesen ötvenezer fő él, jelentős a munkaerő-tartalék.

Makó az elmúlt években Dél-Alföld régió harmadik legeredményesebben pályázó városa volt. A város a térség oktatási központjaként komoly iskolaberuházási programsorozatot valósított meg. A Kálvin téri iskolában, ahol 1500 diák tanul, az épület és az eszközök fejlesztésére fordított összeg közel 700 millió forint volt.

Szintén Makovecz Imre tervei alapján újjászületett a buszpályaudvar. A makói kistérség nyolc településén új buszvárók és -megállók épültek. Budapest után Makót vigyázza a legtöbb térfigyelő kamera, összesen 93 található a város különböző pontján.

Lehetőségek

Az önkormányzat a fürdő körül fekvő több ingatlanát szeretné szálloda vagy más turisztikai, gyógyszolgáltató központként hasznosítani, bérbe adni vagy értékesíteni. A város tanulmányt készített a kilencvenes években felújított hajdani Korona Szálloda optimális hasznosítására. Az épület a főtéren, a fürdő szomszédságában található. Szintén idegenforgalmi célra szeretné hasznosítani a fürdő közvetlen környezetében található két műemléki jellegű épületét. A Szent János téri pénzügyi palota kollégiumként üzemelt. Alapterülete 2981 négyzet méter. A rendőrségi épület 1302 négyzetméter, a telken több, jól hasznosítható melléképület is található.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.