BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A cégek is csomagolva szeretik

szolgáltatások Leggyakrabban a vezetékes telefont és az internetet kombinálják

A magyarországi távközlési piac üzleti szegmensében

a lakosságihoz hasonlóan az elmúlt években a verseny egyik meghatározó tényezőjévé vált a különféle szolgáltatások egybecsomagolása. Ez kezdetben inkább a nagyvállalatok egyedi alkuit jelentette, ma már azonban a kkv-knak kínált szabványdíjcsomagok is több elemet foglalnak magukban.

A szolgáltatók motivációi világosak: egyrészt igyekeznek minél több szálon magukhoz kötni és megtartani az ügyfeleiket, illetve a kedvező csomagárakkal újakat szerezni, de a többletszolgáltatások generálta növekmény védi az árbevételüket is. A csomagolt konstrukciók hátránya ugyanakkor – legyen szó az adott szolgáltatóról, de piaci átlagszinten is –, hogy az elköteleződésért cserébe adott kedvezmények tovább erodálják az egy előfizetőre jutó bevételt, az ARPU-t – mutatnak rá a Magyar infokommunikációs jelentés friss elemzésében a BellResearch szakértői.

A távközlési szolgáltatások csomagolása az ügyfeleknek több előnyt is kínál. A megkérdezett vállalati döntéshozók többségének az egyik legmeghatározóbb érték az egyszerűség és az átláthatóság, vagyis az egy szerződés, egy számla, egykapus ügyintézés. A mennyiségi kedvezmények és az elköteleződésért cserébe kapott alacsonyabb ár is az előnyök élvonalában tartozik, híven tükrözve a vállalatok takarékossági törekvéseit.

A „multiplay játszmával” kapcsolatban azonban vannak ellenérvek is. Az ügyfeleket leginkább az egy szolgáltatótól való függőség zavarja, de ezek között sorolják fel annak a kockázatát is, amit meghibásodás esetén a technológiai kiszolgáltatottság jelent. Ezekről a hátrányokról azonban a kutatásban megkérdezett cégek és intézmények döntéshozóinak csupán a fele tett említést.

A felmérés szerint Magyarországon jelenleg nagyjából minden negyedik hazai cég vagy egyéb szervezet fizet elő többes távközlési szolgáltatásra. Az elterjedtségi mutatót a mikrovállalatok „húzzák le” – miközben ezek a cégek teszik ki az érintett kör közel háromnegyedét. A kis-, közép- és nagyvállalati szegmensben az elterjedtség már meghaladja a 40 százalékot.

Az üzleti előfizetők körében a legnépszerűbb csomagajánlatnak a fix telefon és a vezetékes internet összekapcsolása számít. A második legjellemzőbb, bár az előzőnél jóval kevésbé elterjedt, a mobilhang és a mobilinternet párosa. A további lehetőségek között a vezetékes–mobil integráció további megtakarítást és funkcionális előnyöket kínál, a széles sáv pedig komplex távközlési, internetes és informatikai szolgáltatások számára teremt internetprotokoll- (IP) alapú platformot. A vezetékes telefon ugyanakkor a jövőben folyamatosan feladja az „önállóságát”, egyre inkább a csomagok részeként értékesíthető.

Üzleti vezetékes trendek

A hazai cégek és intézmények 71 százaléka használ jelenleg valamely fixtelefon-megoldást, amely lehet hagyományos analóg és ISDN, közvetítőválasztásos (CS/CPS), kábeles (VoCa), illetve a széles sávú hozzáférésen nyújtott IP-alapú. A kkv-k, a nagyvállalatok üzletviteléhez és az intézmények működéséhez szervesen kapcsolódik a vezetékes telefon, míg a mikrovállalatok egyre inkább kizárólag mobilra építik a hangforgalmukat. Ez érthető is, hiszen ezek többségének a működése nem telephelyhez, irodához kötött.

Az üzleti vezetékes hangpiac előfizetései és az egy előfizetőre jutó bevételei is folyamatosan zsugorodnak, ez egyébként Magyarországon 2003-tól megfigyelhető jelenség. Az üzleti ügyfelek ugyanis egyre kevesebb időt beszélnek a vezetékes hálózaton, de a kiadásaikra jótékonyan hatott a verseny is, amelynek következtében a tarifák is folyamatosan csökkennek. Az egyik legszembetűnőbb jelenség a migráció a – tipikusan alacsonyabb költségszintű – VoIP-technológiák irányába, az idén a piaci bevételek tizede már a kábeles/internetes szegmensben képződik. Mindeközben ugyan lassuló ütemben, de megfigyelhető a mobilra váltás mind a hang-, mind az adatpiacon.

A vezetékes hangpiaci bevételek csökkenése megfordíthatatlan folyamat, legfeljebb az apadás dinamikája tompulhat – vélik a szakértők, akik a következő időszakban is – az előző évinél kisebb arányú – piaczsugorodásra számítanak ebben a szegmensben. Véleményük szerint a piac az előfizetések szintjén is tovább erodálódik, VoIP-áttörést nem jósolnak, az IP-alapú technológiák, mindenekelőtt a VoCa irányába történő migrációt és a mobilhelyettesítés folytatódását vetítik előre.

Az üzleti vezetékes hangpiac előfizetései és az egy előfizetőre jutó bevételei is folyamatosan zsugorodnak, ez egyébként Magyarországon 2003-tól megfigyelhető jelenség. Az üzleti ügyfelek ugyanis egyre kevesebb időt beszélnek a vezetékes hálózaton, de a kiadásaikra jótékonyan hatott a verseny is, amelynek következtében a tarifák is folyamatosan csökkennek. Az egyik legszembetűnőbb jelenség a migráció a – tipikusan alacsonyabb költségszintű – VoIP-technológiák irányába, az idén a piaci bevételek tizede már a kábeles/internetes szegmensben képződik. Mindeközben ugyan lassuló ütemben, de megfigyelhető a mobilra váltás mind a hang-, mind az adatpiacon.

A vezetékes hangpiaci bevételek csökkenése megfordíthatatlan folyamat, legfeljebb az apadás dinamikája tompulhat – vélik a szakértők, akik a következő időszakban is – az előző évinél kisebb arányú – piaczsugorodásra számítanak ebben a szegmensben. Véleményük szerint a piac az előfizetések szintjén is tovább erodálódik, VoIP-áttörést nem jósolnak, az IP-alapú technológiák, mindenekelőtt a VoCa irányába történő migrációt és a mobilhelyettesítés folytatódását vetítik előre.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.