BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dinamikus fejlődésre számít a 3M

Agresszív növekedést tervez a régióban a 3M, a cég magyarországi forgalma az idén 8-10 százalékkal nőhet – mondta el a Világgazdaságnak adott interjúban Giuseppe Castaldi, a társaság közép- és kelet-európai vezetője. A vállalat a válságban sem áll le a kutatás-fejlesztéssel, mint vallják, a piaci pozíció megőrzésének egyik kulcsa a folyamatos megújulás.

– Ha egy nemzetközi vállalat regionális vezetője hazánkba látogat, általában két lehetőség fogalmazódik meg: vagy átszervezés, leépítés készül Magyarországon, vagy valamilyen fejlesztés történik, esetleg új tevékenységet helyeznek ide. Mostani látogatásának volt ilyen háttere?

– Igazából egy harmadik ok miatt érkeztem Magyarországra, a célom az volt, hogy találkozzak az itt dolgozó munkatársakkal, és beszámoljak nekik a jövőre vonatkozó elképzelésekről. A következő öt évre igen agresszív növekedési pályát fogalmaztunk meg a közép- és kelet-európai régióra vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy öt év alatt szeretnénk megduplázni az itteni forgalmunkat, ehhez jó alapot ad, hogy a térség a 3M-en belül elkülönülő hat földrajzi régió közül az egyik legdinamikusabban fejlődő. Ez a célkitűzés azt jelenti, hogy létszámcsökkentésre nincs szükség, sőt inkább növelnünk kell az értékesítési és marketing-erőforrásainkat. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdasági helyzet Magyarországon és a régióban is igen változó, bizonytalan, s a következő néhány negyedévben mindenképpen óvatosnak kell lenni. Azonban ötéves távlatban bátorítóak a kilátások, jelentős növekedésre számítunk a térségben és egyben Magyarországon is.


– Úgy tudom, nem ez az első alkalom, hogy nálunk jár. Legutóbbi útja óta milyen főbb változások történtek a magyar piacon és az itteni cégük életében?

– Harminc éve dolgozom a 3M-nél, nagyjából egy éve vezetem a CEE régió munkáját. Természetesen korábban is jártam már az országban, két-három alkalommal. Ami most számomra feltűnő: nagyobb az elszántság a növekedés elérésére. Igaz, a gazdaság most elég gyenge lábakon áll, és a bővülés üteme is lassabb lesz jövőre, mint az idén volt. A 3M szempontjából azonban, úgy vélem, több lehetőség van a növekedésre, mint korábban gondoltam. Ennek oka, hogy sok cég fektet be Magyarországon.


– Tavaly, ha viszonylag kis mértékben is, de növelni tudta forgalmát a magyar érdekeltségük. Az idén folytatódik ez a trend?

– Abszolút, a növekedés folytatódni fog. Mint említettem, sok cég fektet be az országban, hozza át a gyártást Nyugat-Európából Kelet-Európába, és így természetesen Magyarországra is. Ezek a befektetések nem állnak le, így nem látok okot arra, hogy ne folytatódjon a fejlődés. Egy előrejelzés szerint a külföldi direkt tőkeberuházás a régióban középtávon 20 százalékkal fog nőni, ami jó alap ahhoz, hogy a magyar leányvállalat is folytassa a bővülést. Az idén egyébként akár 8-10 százalék körül is lehet a magyarországi forgalombővülés, és jövőre könnyen előfordulhat, hogy sikerül ezt is túlszárnyalnunk.


– A múlt évben elért néhány százalékos növekedéssel Magyarország hol helyezkedik el a régió „rangsorában”?

- Ezzel a régióban a középmezőnyben van. Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy Magyarország már nem tekinthető feltörekvő piacnak a 3M számára, és értelemszerűen az olyan területeken, mint Ukrajna vagy éppen Kazahsztán, jóval gyorsabban nő a forgalmunk, hiszen lényegesen alacsonyabb bázisról indultunk. Az idén ünnepeljük a 20. évfordulóját annak, hogy megjelentünk Magyarországon, és azt mondhatom, hogy az itteni fejlődés a többi, fejlettebb régiós országéval – lengyel, cseh – nagyjából egy szinten van.


– A 3M-et világszerte az innovatív vállalkozások között tartják számon, évente több száz új fejlesztéssel rukkolnak elő. A válság alatt is megőrizte lendületét a vállalat kutatás-fejlesztési részlege?

– Egyértelműen, így például 2009-ben is a bevételünk ugyanakkora hányadát fordítottuk erre a célra, mint a válság előtt. A társaságnak több kutató-fejlesztő központja van az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában, de akad a régióban is. Az új termékek kapcsán van irányelvünk, melynek értelmében minden esztendőben a forgalom legalább 30 százalékát az elmúlt öt évben piacra dobott termékeknek kell adniuk. Ez természetesen komoly feladatot ró az értékesítőkre, de a piaci pozíció megőrzésének egyik kulcsa a folyamatos megújulás, amelyre viszont ösztönzően hat ez a politika.


– Bár a 3M Magyarországon főként irodai termékeiről ismert, számos egyéb területen is komoly szereplőnek számítanak, így például az egészségügyben vagy az autóiparban. Az elképzelések között szerepel-e új szegmensek meghódítása?

– Amikor arról döntünk, milyen ágazatba, szektorba fektessünk, hol jelenjünk meg, azt szoktuk megvizsgálni, hogy melyik piacon van a leggyorsabb növekedés. Így például a közelmúltban hajtottunk végre egy felvásárlást, amelynek során egy olyan céget szereztünk meg, amely lehetővé teszi,

hogy pontosan kövessék az emberek mozgását. Ez például a büntetés-végrehajtás területén hasznos segítség, sok országban ugyanis rendkívül túlzsúfoltak a börtönök, így a létszám csökkentése érdekében bizony idő előtt is kiengednek embereket, azonban szeretnék továbbra is követni a mozgásukat. Persze a technológia más területeken, így például az idős- vagy éppen a beteggondozásban is bevethető. Egy másik terület, amely most van felfutóban, és ahol igyekszünk minél erősebb piaci pozíciókat kiépíteni, a megújulóenergia-hasznosítás. Annak köszönhetően, hogy a 3M portfóliójában már több tízezer termék szerepel, megvan az a képességünk, hogy megtaláljuk a szinergiákat a különböző technológiai platformok között, és ki is aknázzuk a bennük rejlő lehetőségeket.


– Milyen tanácsokat adna a hazai gazdasági élet szereplőinek arra vonatkozóan, hogyan lehet túlélni a jelenlegi válságot?

– Erre a kérdésre nem könynyű egyszerű, rövid választ adni. Megítélésem szerint az országuknak arra kell törekednie, hogy vonzó legyen a külföldi befektetők számára, inkább ide jöjjenek, mint más országba. Az Egyesült Államokban dolgozó menedzsment 200 potenciális lehetőség közül választhat, ha felmerül a kérdés, hogy hova vigye a vállalat pénzét, hol fektessen be. Ahhoz, hogy felkerüljön a térképükre, egy országnak versenyképesnek kell lenni, és az ország politikusainak is

ezt az imázst kell erősíteniük. Vagyis fejlett, befektetésösztönző politikai, gazdasági környezetre van szükség. Magyarországnak összességében jó híre van, és kedvezőnek ítélem a befektetői „klímát” is, de nem szabad elkényelmesedni, hátradőlni, mert mindenki arra törekszik, hogy jó feltételeket kínáljon a befektetőknek.

A társaság eredményei Magyarországon

A 3M az elmúlt üzleti évben 26,6 milliárd dolláros bevételt ért el, ez közel 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az amerikai társaság négymilliárd dolláros profitra tett szert. A cég idén 20 éves hazai leányvállalata, a 3M Hungária Kft. mintegy 70 alkalmazottat foglalkoztat, a cég belföldi értékesítési árbevétele tavaly közel 6,1 milliárd forint volt, ez 2,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A 3M szokásos vállalkozási profitja 2010-ben az értékesítési forgalom 15 százaléka, közel 900 millió forint volt.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.