BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Etikai kódex készül a közösségi vásárlói oldalak működtetésére

E-kereskedelem A Magyarországon is egyre jobban terjedő közösségi vásárlói oldalak működtetésére etikai kódex megalkotását kezdeményezte a 2005-ben alakult Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SZEK.org). Ebben a legfontosabb elvek között az átláthatóság, a felárazás elleni védelem, a pénz-visszafizetési garancia szerepel, de a közösségi vásárlói oldalak szolgáltatói feketelistát is létre akarnak hozni.

A formálódó etikai kódex szerint csak olyan site tekinthető közösségi vásárlóoldalnak, amelyen folyamatosan és egyértelműen megjelenik, hogy az adott szolgáltatást, terméket hányan vették meg, és az üzemeltető garantálja, hogy az oldalon látható eladási számok a valóságos eladásokat tükrözik, azokat nem manipulálják. Kerülendő magatartásnak ítéli majd az úgynevezett „felárazást”, vagyis azt, amikor egy szolgáltatás vagy termék eredeti árát a közösségi vásárlóoldallal való együttműködést megelőzően felemelik, így az elérhető kedvezmény mértéke valójában jóval kisebb lesz a ténylegesnél.

A kódex szerint tevékenykedő szolgáltatók a minőségre is garanciát vállalnak, vagyis a bónusszal/kuponnal érkező vásárlók minőségileg legalább olyan szintű kiszolgálást, ellátást vagy terméket kapnak, mint minden más vevő, vendég vagy ügyfél.

A piac és a korrekten működő közösségi vásárlói oldalak védelme érdekében a SZEK.org. egy folyamatosan frissülő feketelistát is készít majd a vevővel vagy a közösségi vásárlóoldallal szemben etikátlanul eljáró szolgáltatókról, ez utóbbi azonban a jelenlegi szándékok szerint nem lenne publikus. A kódexszel kapcsolatos kezdeményezéshez az elsők között csatlakozott a Bónusz Brigád, a citybrands.hu, a Bookline Nyrt. és a liners.hu üzemeltetője. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.