BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mobiltender: elmaradhat a licit

Egy állami konzorcium lehet az egyetlen pályázó a mobiltenderen, mivel a kínált feltételek üzleti szempontból a külföldi és a hazai szakmai befektetőknek sem túl vonzók.

Várhatóan nem lesz tényleges licit a 900 megahertzes frekvencia-árverésen, ágazati szakértők szerint ugyanis nagyon valószínű, hogy mindössze egyetlen – állami – induló adja le pályázatát a ma lejáró jelentkezési határidőig. Piaci pletykák szerint a tenderen a Magyar Villamos Művek Zrt., a Magyar Posta Zrt. és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. egy közös konzorciumot alkotva indul, s ellenfél híján minden bizonynyal létre is hozhatják a negyedik mobilszolgáltatót.

Mint ismert, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) augusztus 4-én írta ki a 900 megahertzes sáv jelenleg szabad, 10,8 megahertznyi frekvenciamennyiségének a használati jogára szóló árverést, nem titkoltan azzal a céllal, hogy a jelenleg háromszereplős piacot egy újabb szolgáltatóval bővítse. Ez utóbbi célt szolgálta, hogy a kiírás alapján a meghirdetett frekvenciasáv egybefüggő, 5 megahertzes blokkját az aukció első körében csak új, szakmai belépő számára tette elérhetővé a hatóság. Bár az eredeti kiírás szerint mostanra elvileg már a tender győztesét is ismernünk kellene, az NMHH azonban az elmúlt négy hónapban többször is módosított a kiíráson. Először az ajánlatok beadásának a határidejét tolták ki október 20-ról december 8-ra, majd november végén a licitálás módszerét is átírták.

Az elmúlt hónapokban sokat találgatták, hogy mely vállalatok indulhatnak a tenderen, részben a módosítások miatt azonban nagyon úgy fest, hogy végül csak egyetlen pályázó lesz. Az érdeklődés hiányának oka ágazati szakértők szerint az, hogy lényegében lehetetlen olyan üzleti modellt összeállítani, amelyre építve a kínált feltételek mellett bármely külföldi szakmai befektetőnek megérné piacra lépnie. A hazai mobilpiacon pedig ahhoz már most túl éles a verseny, hogy egy tőkeerős vállalat kizárólag presztízsből megkísérelje a betörést.

Korábban felmerült, hogy spekulatív jelleggel is lehetnek pályázók, akik a szerződésben rögzített első két évet valahogy kihúzzák, majd továbbadják a megszerzett frekvenciatendert egy másik piaci szereplőnek. Szakértők szerint ilyen jellegű spekuláció ugyanakkor nem lenne kifizetődő, a földfelszíni sugárzás megszűnésével ugyanis hamarosan felszabadul egy igen széles frekvenciasáv, amelyet feltehetőleg szintén értékesíteni akar majd a kormányzat (ez pedig lenyomhatná a most megszerzett sáv árát).

A fentiek fényében feltehetőleg kizárólag üzleti megfontolások alapján csak egy olyan szolgáltatónak érte volna meg pályázni, amely nemcsak a mobilszolgáltatástól várja a szükséges befektetés megtérülését, hanem egyéb távközlési szolgáltatást is nyújt. Ezért került képbe az elmúlt években igen gyorsan növekvő, s régóta mobilpiaci terveket szövögető Business Telecom (BTel). Takács Krisztián, a cég vezérigazgatója a Világgazdaságnak elmondta: valóban fontolgatták, hogy részt vesznek a tenderen, sőt két potenciális konzorciumi partnerrel is egyeztettek egy közös pályázatról, a lehetséges üzleti modellek azonban alapvetően befolyásolták volna a BTel stratégiáját, ezt pedig túl nagy kockázatnak ítélte meg a cégvezetés. A vezérigazgató hozzátette: bár a tenderen emiatt nem indulnak, a mobilpiaci tervekről nem mondtak le. A cég előrehaladott tárgyalásokat folytat egy már meglévő hálózattal rendelkező szolgáltatóval, s ha ezek sikerrel zárulnak, akár 2012-ben piacra léphet virtuális mobilszolgáltatóként a társaság.

Tőzsdei rajt

Ma kezdeményezi a tőzsdei jegyzéshez szükséges cégformaváltást a BTel, amely így a szükséges engedélyek beszerzését követően várhatóan január második felében lép börzére.

A cégvezetés egyelőre csak technikai listázást tervez, a rövid távú célok között szerepel ugyanakkor egy elsődleges részvénykibocsátás, amelyre már 2012-ben sor kerülhet.

A cégvezetés egyelőre csak technikai listázást tervez, a rövid távú célok között szerepel ugyanakkor egy elsődleges részvénykibocsátás, amelyre már 2012-ben sor kerülhet.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.