BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szeretet, tisztelet és alázat

GOTTWALD Az apa és két fia együtt irányítja a tatai vállalkozást az Öreg-tó közelében

Akik először járnak arra, Hotel Gottwaldként, akik sokadszor, Gottwald-birodalomként emlegetik a festői környezetben épített, az utóbbi két évtizedben folyamatosan fejlődő vendégváró helyet.

„A 48. munkával töltött szilveszterre készülök” – mondja Gottwald Sándor, a tatai Gottwald Hotel és Étterem megálmodója, egyik tulajdonosa. A másik „tulaj” Zoltán, a harmadik pedig Szilárd, mindketten Sándor fiai.

„Az idén január elsején hajnalban sokan azzal búcsúztak, hogy mindenképpen visszajönnek. Ezek a legszebb szavak egy vendéglátós fülének.”

„Szeretet, tisztelet és alázat” – sorolja Gottwald Sándor. Neki évtizedek óta az a természetes, hogy a vendégeket meg kell tisztelni, köszönteni illik, beszélgetni velük, lesni a kívánságaikat, végül, de nem utolsósorban elbúcsúzni tőlük, akár az autójukig kísérve a társaságot.

„Ez egy gyönyörű szakma, rendkívül szigorú szabályokkal. Hivatás, amelyből sok mindent meg lehet tanulni, de aki nem szereti, akinek nem válik a vérévé, az próbálkozzon mással” – szögezi le. Miközben beszélgetünk, folyik a felújítás, megszépül a recepció, és már egy patináns új tárgyalóteremben foglalunk helyet.

„A három csillag mellé meglesz a negyedik is – mondja Zoltán. – Elsősorban céges rendezvényeknek, konferenciáknak adunk helyet, a legtöbben elvárják a legmagasabb minőséget mindenben, igyekszünk megfe-lelni nekik. Ennek is köszönhető, hogy szinte minden évben újítunk, felújítunk.”

„Tanultam és tanulok a mai napig – veszi vissza a szót az édesapa. – Szakácsként kezdtem, majd felszolgáltam, később üzletet vezettem. A katonaságnál, Sopronban például konyhafőnökként és főszakácsként dolgoztam, majd Balatonlellén, a Belügyminisztérium üdülőjében a repiplaccon a kiemelt vendégeket láttuk el.” Rengeteg megyei étteremben dolgozott, de egy idő után elege lett a főnökökből, igazgatókból. Telket vásárolt Tatán, építkezni kezdett. Három osztrák barátja és a háttérben oroszlánrészt vállaló felesége, Julika segítségével a kilencvenes évek elején megalapozta mindazt, ami most itt látható. Az évtized végére „kivásárolta” a külföldi tőkéstársakat, és azóta is jó barátok.

A jó vendéglősnek ismernie kell a borokat. A 43 szobás, wellness- és fitneszlehetőségeket egyaránt kínáló hotel és étterem mellett pince is van, amelyet kisebbik fia, Szilárd kezel. Édesapja „csak” kontrollál, magyarán kóstolgat. Tizenhárom éve teszi ezt a finom borokkal, hiszen a Zsigmond Borlovagrend alapítója, egyben ceremóniamestere.

Tavaly nyáron ünnepelte 60. születésnapját Gottwald Sándor. Tatán, a Gottwaldban, ahogyan fogalmaz, a természet közepén, ahol wellness simogatja a vendégeket, akik a házigazda állatait is simogathatják, nézegethetik, borospincéjét is megcsodálhatják. Kétszázötven vendég érkezett a jeles napra.

Nem az a legfontosabb Gott-wald Sándornak és két fiának, hogy vendége volt már Habsburg Ottó, Göncz Árpád, Schmitt Pál, Puskás Öcsi és többtucatnyi magyar és külföldi politikus, polgármester, igazgató, gazdasági vezető. Azt tartják igazán lényegesnek, hogy a 84 éves édesanya és nagymama még mindig rétest süt. Várhatóan Zoltánék gyermekei (Lili és Maja), no meg Szilárdék csemetéi (Bálint, Hanna, Gellért) közül többen is folytatják még a szeretettől teljes vendéglátást.

Cégadatok:

• 1990-ben alakult meg

a Gottwald Kft.

• 1992-ben nyílt meg a hotel

• 1998-ban a külföldi tulajdonostársak kivásárlása

• 2003-ban szálloda bővítése, új bálterem

• 2008-ban uszoda, wellness és pihenőpark átadása

A nettó árbevétel 2010-ben 260 millió forint volt

A foglalkoztatottak száma 35.

A tulajdonosok névjegye

Gottwald Sándor

Született: 1950, Szeged

Iskolák: kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépiskola (Tatabánya), szakács, felszolgáló, üzletvezető

Munkahelyek: Kristály Vendéglátó Vállalat: egyebek között a Szájer vendéglő, a Gerecse étterem, az Aranyponty étterem, majd a Hotel Gottwald

Család: felesége Julika, gyermekei: Zoltán és Szilárd, unokái: Lili, Maja, Bálint, Hanna, Gellért

Hobbi: a munkája, a szőlő,

a borászat és a lovaglás

Gottwald Zoltán

Született: 1975. 10. 16.

Iskolák: idegenforgalmi és vendéglátó-ipari főiskola (Salzburg), Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (Tatabánya), közgazdász szak. Németül, angolul és olaszul beszél.

Munkahelyek: Hotel Goldener Hirsch, Fórum Hotel, Hotel Gottwald

Család: felesége Linda,

2 gyermek

Hobbi: a szakmája, zene, sport

Gottwald Szilárd

Született: 1979. 7. 10.

Iskolák: Gundel Károly Vendéglátóipari Szakközépiskola (Budapest)

Munkahelyek: Fórum Hotel

Család: felesége Réka,

3 gyermek

Hobbi: a munkája, borászko-dás, régiségek, szivar

a Gottwald Kft.

• 1992-ben nyílt meg a hotel

• 1998-ban a külföldi tulajdonostársak kivásárlása

• 2003-ban szálloda bővítése, új bálterem

• 2008-ban uszoda, wellness és pihenőpark átadása

A nettó árbevétel 2010-ben 260 millió forint volt

A foglalkoztatottak száma 35.

A tulajdonosok névjegye

Gottwald Sándor

Született: 1950, Szeged

Iskolák: kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépiskola (Tatabánya), szakács, felszolgáló, üzletvezető

Munkahelyek: Kristály Vendéglátó Vállalat: egyebek között a Szájer vendéglő, a Gerecse étterem, az Aranyponty étterem, majd a Hotel Gottwald

Család: felesége Julika, gyermekei: Zoltán és Szilárd, unokái: Lili, Maja, Bálint, Hanna, Gellért

Hobbi: a munkája, a szőlő,

a borászat és a lovaglás

Gottwald Zoltán

Született: 1975. 10. 16.

Iskolák: idegenforgalmi és vendéglátó-ipari főiskola (Salzburg), Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (Tatabánya), közgazdász szak. Németül, angolul és olaszul beszél.

Munkahelyek: Hotel Goldener Hirsch, Fórum Hotel, Hotel Gottwald

Család: felesége Linda,

2 gyermek

Hobbi: a szakmája, zene, sport

Gottwald Szilárd

Született: 1979. 7. 10.

Iskolák: Gundel Károly Vendéglátóipari Szakközépiskola (Budapest)

Munkahelyek: Fórum Hotel

Család: felesége Réka,

3 gyermek

Hobbi: a munkája, borászko-dás, régiségek, szivar-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.