BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

IT-szektor: két sima, egy fordított

Felemásan indult a gyorsjelentési szezon a IT-szektorban. Az ágazat vezető cégeinek eredményességét már a közeljövőben is az határozhatja meg, hogyan tudnak reagálni az iparági változásokra.

Szinte egy időben – a csütörtöki, amerikai tőzsdezárást követően – tette közzé utolsó negyedéves gyorsjelentését az információ-technológiai szektor három meghatározó szereplője, a Google, az IBM és a Microsoft. A számok nyilvánosságra hozatalát követően a legkevésbé a világ legnagyobb internetes keresőjét működtető társaság részvényesei örülhettek, a Google ugyanis a várakozásoktól elmaradó eredményeket közölt. A vállalat árbevétele az október és december közötti három hónapban ugyan negyedével magasabb volt, mint 2010 hasonló időszakában, ám így sem érte el az elemzői konszenzust, s ugyanez elmondható a nyereségről is: a most közölt 2,7 milliárd dollár annak ellenére, hogy majd 10 százalékos gyarapodást jelent, kevesebb a prognosztizáltnál.

A vártnál gyengébb teljesítmény oka szakértők szerint a piaci igények átalakulása. Bár a változásokra a Google kifejezetten jól reagált, a cégvezetésnek a további növekedés biztosítása érdekében tett erőfeszítéseit eddig csak részben koronázta siker. A társaság – felismerve, hogy a hagyományos piacok már nem teszik lehetővé a korábbi dinamikus bővülést – olyan új területek felé nyitott, mint a mobileszközök vagy éppen a feltörekvő országok, ez azonban jelentősen – mintegy nyolc százalékkal – visszavetette a Google által értékesített hirdetések átlagárát. A befektetői reményektől elmaradó első tapasztalatok ellenére azonban a cégvezetés továbbra is bizakodó: Larry Page vezérigazgató például úgy nyilatkozott, hogy néhány éven belül éves szinten ötmilliárd dolláros forgalma is származhat a cégnek a mobileszközökre szánt reklámokból, amelyhez egyébként nagyban hozzájárulhat a társaság által fejlesztett Android operációs rendszer sikere.

A mobileszközök piacán betöltött szerep volt az egyik kulcskérdés elemzői körökben a Microsoft gyorsjelentése kapcsán is, márpedig a világ vezető szoftvergyártója sok szempontból a Google „tükörképe” jelenleg. Egyrészt a Windows gyártója a várakozásokat felülmúló eredményekről számolt be: a társaság üzleti évének második negyedében 20,9 milliárd dolláros forgalom mellett 6,62 milliárdos adózott nyereségről adott hírt. Ez utóbbi ugyan egy hajszállal elmarad az egy évvel korábbitól, de 3 százalékkal magasabb a konszenzusnál. Másrészt ugyanakkor a Microsoft kissé lemaradt a mobileszközök piacán, s ennek megfelelően az elmúlt három hónapban sem a szoftverüzletág húzta fel a csoport teljesítményét, hanem az Xbox játékkonzolok iránt megugró kereslet. Szakértők szerint ráadásul a közeljövőben nem várható további kellemes meglepetés a vállalattól, a PC-piac gyengélkedése ugyanis a szoftverek iránti keresletet is visszavetheti, igaz, a feltehetőleg még az idén debütáló Windows 8 akár áttörést is hozhat a csoportnak.

A személyi számítógépek piacának gyengélkedése az IBM teljesítményére is rányomhatná a bélyegét, a vállalatnál azonban ennek ellenére optimisták. A társaság tavalyi utolsó negyedéves eredményei is bizakodásra adnak okot, a közzétett 5,49 milliárd dolláros profit ugyanis nemcsak az egy évvel korábbinál magasabb közel huszadával, de az elemzői várakozásokat is meghaladta egy hajszállal. Az igazi meglepetést azonban nem ez, hanem a cégvezetés prognózisa okozta, az IBM-nél ugyanis úgy számolnak, hogy az idén, majd a következő években is számottevően nőhet a nyereség.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.