BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mit hoz az új mobilszolgáltató?

Minden a várakozások szerint alakult a frekvenciaárverés eredményhirdetésén: bejelentették a negyedik – nem mellesleg állami – mobilszolgáltató érkezését, a már piacon lévő három cég is bevásárolt a felkínált frekvenciából, az állam pedig – az új szolgáltató befizetései nélkül is – majd 34 milliárd forintot gyűjtött be az aukción. A kérdés azonban nem is a tender kimenetele volt, sokkal inkább az, hogy a Posta-MVM-MFB hármas alkotta konzorcium piacra lépése hogyan alakíthatja át az ágazatot.

A szabályozónál abban bíznak, hogy a negyedik szolgáltató érkezésével elérik az árverés célkitűzéseit, azaz fokozódik a verseny, s olyan területekre is eljut a széles sávú mobilszolgáltatás, ahova korábban nem. Ágazati szakértők azonban továbbra is szkeptikusak, s azt sem tartják kizártnak, hogy az állami szereplő megjelenése a beruházások visszafogásához vezethet. A konzorciumnál a döntés jogerőre emelkedéséig semmilyen tájékoztatást nem adnak, kizárólag annyi bizonyos, hogy a csoport saját hálózat fejlesztésébe kezd, az azonban továbbra is kérdéses, hogy milyen szegmenst céloz meg az új cég.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.