BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rákaptunk a SZÉP-kártyázásra a nyáron

Sikeres volt a nyári szezon a SZÉP kártya legnagyobb hazai kibocsátója, az OTP Pénztárszolgáltató szerint: a kártyákra feltöltött összegek 58 százalékkal növekedtek május vége és szeptember eleje közt, a SZÉP kártyás tranzakciók száma a nyári hónapokban 84 százalékkal nőtt, a kártyabirtokosok száma pedig meghaladta az 500 ezret.

Az MKB Banknál is a forgalom gyorsulását érzékelték: míg június-júliusig a kártyákra érkező munkáltatói támogatások összege meghaladta a felhasználásét, most már az utóbbi összege nagyobb.Az OTP SZÉP Kártyákról a dunántúli régióban költötték a legmagasabb összegeket augusztusban az OTP Pénztárszolgáltató adatai szerint, a Balatont is magába foglaló térség adta az összes költés több mint 40 százalékát. Az összes SZÉP kártyáról kifizetett összeg mintegy egynegyedét pedig a Budapestet és Pest megyét is magába foglaló közép-magyarországi régióban költötték.


    A nyári szezonban a kiemelt turisztikai régiókban költöttek a legtöbbet a szálláshelyi alszámláról: míg ugyanis a közép-magyarországi térségben a szálláshely zsebről történő költések csak 12 százalékát tették ki az összes fizetésnek, ugyanez az arány a Balatont is magába foglaló Dunántúlon 68 százalék volt az OTP Pénztárszolgáltató adatai szerint.
    "Az idei nyári szezon volt az első, amikor a SZÉP kártyának főszerep jutott a turisztikai idényben. A több mint 500 ezer kártyabirtokos megfelelő kiszolgálása, és az OTP SZÉP kártya 15 ezer elfogadóhelyével való állandó kapcsolattartás komoly feladat, amit sikerült teljesítenünk: a nyári hónapokban 84 százalékkal emelkedett a SZÉP kártyás tranzakciók száma. Sikeresnek értékeljük a szezont azért is, mert úgy látjuk, ügyfeleink megszokták és megszerették új plasztikkártyájukat" - értékelte az elmúlt három hónapot a cég közleményében Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója.
    Lehoczky László, az MKB Bank SZÉP kártyáért felelős vezetője szerint az új informatikai rendszerek bevezetésével együtt járó problémák az előzetesen vártnál sokkal kisebb mértékben jelentkeztek, a kártya a vártnál gyorsabban elterjedt, használata gyorsabban bővült, mint egy évvel ezelőtt bárki gondolhatta volna. Ez igaz az MKB Bankra is - tette hozzá.


    Most már majdnem 10,5 ezer szolgáltatói telephely képes MKB SZÉP kártya fizetést fogadni, ami közel 6 ezer szálláshely, 8.600 vendéglátási alszámla, és több mint 7 ezer szabadidős elfogadási lehetőséget jelent. Az MKB SZÉP kártyákra az idén közel 8 milliárd forint érkezett, a kártyabirtokosok által elköltött összeg pedig meghaladta a 4,1 milliárd forintot. A forgalom gyorsult, június-júniusig a munkáltatói befizetések jellemzően meghaladták a felhasználást, azóta a szezonális jellegnek megfelelően az utóbbi nagyobb.
    A K&H Bank az MTI érdeklődésére közölte: eddig mintegy 78 ezer SZÉP kártyát bocsátottak ki. Eddig közel 2300 munkáltató 4,85 milliárd forintot töltött fel a K&H SZÉP kártyákra, amelyeket több mint 20 ezer elfogadóhelyen lehet használni. A kártyatulajdonosok eddig 2,35 milliárd forintot költöttek, az eddigi tranzakciók száma mintegy 800 ezerre rúg.
    A SZÉP kártya eddigi eredményei a nemzetgazdasági tárca értékelése szerint is meghaladják az előzetes várakozásokat.  Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a napokban elmondta, már több mint 17.500 munkáltató több mint 52 milliárd forintot töltött fel a kártyákra több mint 700 ezer polgár számára, s a kártyákkal mintegy 35 ezer helyen lehet fizetni. A három nyári hónapban több mint 20 milliárd forintot költöttek a kártyákról a belföldi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokra az emberek, az ez évi teljes eddigi költés pedig megközelíti a 26 milliárd forintot.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.