Pályázat E-könyveket árusító cég nyerte el az „Üzleti siker honlappal díjat” – Honlappal növelni lehet a forgalmat
„Az online stratégia a mikrocégek számára is elengedhetetlen” – hangoztatta tegnap a Budapest Bank lakossági üzletágának vezetője. Ákos Tamás tegnap a Világgazdaság konferenciáján adta át a Budapest Bank „Üzleti siker honlappal” című díját. a győztes az e-kereskedelemmel foglalkozó Book and Walk Kft. lett közel 200 pályázó közül. A közönségszavazást egy környezetbarát termékeket kínáló cég, a Zöldpolc nyerte el.
A Book and Walk olyan szolgáltatásokat kínál, amelyeket még az Amazon sem, ezek egyike például a helyszín alapján történő könyvválasztás – mondta lapunknak a cég vezetője. Szűcs Roland elmondta, hogy az oldalon a teljes könyvállomány összes szövegében lehet keresni. Blogot is működtetnek, de a Facebookon és a Twitteren keresztül is tartják a kapcsolatot vásárlóikkal, a világpiacra törekszenek.
Jelenleg vállalkozások 18 százaléka rendelkezik webshoppal, és csak egyötödük nyújt bankkártyás fizetési lehetőséget, holott a Budapest Bank felmérése szerint ez a fizetési mód növeli a forgalmat – mondta a Budapest Bank mikro-üzletágának vezetője. Erdei Zsuzsa a MasterCard európai vizsgálatára hivatkozva kijelentette: a kártyás fizetési lehetőséggel egy vagyonosabb vásárlói réteget lehet megszólítani. Elmondta, hogy pénzintézetüknél a hitelbírálatnál is szempont, hogy egy cég látható-e az interneten.
A webshoppal rendelkező kisvállalkozások fele állítja, hogy forgalma nőtt ennek az eszköznek a hatására, mégpedig átlagosan 26 százalékkal. A vállalkozások egy része költségcsökkenésről is beszámolt: az üzemeltetési költségek átlagosan 24 százalékkal mérséklődtek. A közösségi média szerepének felismerésére utal, hogy a pályázók majdnem mindegyike Facebook-jelenléttel is erősíti ismertségét.
A mobil marketing a jövő
A digitális világ ma már elengedhetetlen a külpiacokra lépéshez – hangoztatta a konferencián az IAB Hungary elnöke. Novák Péter szerint a videós tartalommal való hirdetések és a mobil marketing területén várható a legnagyobb növekedés. Magyarországon 15 éves az online reklámpiac, részesedése el fogja idén érni már a 20 százalékot. A magyar fogyasztóknak mintegy 30-35 milliárd forint értékben fognak hirdetni. jövőre már egy másfél éves tenderezési eljárás végén mérni fogják a digitális marketingpiac által elérhető közönséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.