Az IDC prognózisa alapján a növekedés a közeljövőben már nem lassul tovább, s a mobil kommunikációs eszközök piaca a következő években is kétszámjegyű bővülést mutathat. Jövőre a cég szakértői szerint már 444 milliárd dollár értékben adhatnak el ilyen készülékeket, a következő négy esztendőben pedig évente átlagosan 11 százalékkal emelkedhet az értékesítés, ami 2016-ra 570 milliárd dollár feletti forgalmat jelentene.
A piac motorja a következő években minden bizonnyal a negyedik generációs (LTE) mobilinternet-szolgáltatáshoz kapcsolódó fejlesztések, illetve a LTE technológia elterjedését követően, a 4G-képes készülékek gyors térhódítása lehet. Az IHS iSuppli piackutató szerint a mobilcégek tavaly 42,5 milliárd dollárt költöttek vezeték nélküli infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzésére, ami 9 százalékos bővülést jelent 2010-hez képest, s a társaság szerint az ágazatban ténykedő vállalatok 2015-ig minden esztendőben többet fordítanak majd ilyen célra, mint az előzőben. Ráadásul, míg az elmúlt évben a harmadik generációs projektek domináltak, 2013-ban már a 4G-s hálózatok kiépítésére költhetik a legtöbbet a vállalatok.
A lefedettség emelkedésével pedig minden bizonnyal dinamikusan nő a majd a jövőben a negyedik generációs mobilszolgáltatásra előfizetők száma is. A legtöbb előrejelzés a következő évekre három számjegyű bővülést jósol: a tavalyi 16,9 millió után az idén 73,3 millió előfizető lehet világszerte.
Itthon még várnak a szolgáltatók
Magyarországon egyelőre csak korlátozottan nyújtanak negyedik generációs szolgáltatást a mobilcégek. A Magyar Telekom Budapesten ugyan elérhetővé tette már az LTE technológiát, az ország más területein azonban még nem biztosítja a 4G-t, a versenytársak pedig még kivárnak. Diego Massidda, a Vodafone vezérigazgatója például korábban elmondta: a cég felújított hálózatának ugyan minden eleme alkalmas az LTE-szolgáltatásra is, ennek megindításával azonban a társaság kivár addig, amíg valós fogyasztói igény nem jelentkezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.