Ágazati elemzők szerint a nem véletlen, hiszen az internetes cégek nagy részének jövőbeli teljesítményét elsősorban az határozza meg, hogy az adott vállalatnak hogyan sikerül alkalmazkodnia a felhasználók változó internetezési szokásaihoz. A vállalatok többsége egyelőre némileg le van maradva, amit jól mutat, hogy míg az egyes cégek bevételének gyakran csak 10–15 százaléka köthető a mobilokhoz, addig az adott oldal látogatóinak gyakran már harmada-fele okostelefonról vagy táblagépről érkezik.
A legnagyobb nyomás talán a Facebookra (FB) nehezedik: egyes becslések szerint ugyanis a világ vezető közösségi oldalát jelenleg a felhasználók több mint fele mobileszközről éri el, miközben a bevételek alig negyede köthető ezekhez, igaz ez is komoly előrelépés ahhoz képest, hogy a tavaly májusi tőzsdére lépése előtt az FB mobil változatán még nem voltak reklámok. A társaság a közelmúltban számos eszközzel próbálta növelni mobilbevételeit, aminek szakértők szerint középtávon meg is lehet az eredménye.
Szintén fontos a mobilbevételek alakulása a Google számára, amely a napokban tette közzé utolsó negyedéves számait. Szakértők szerint a gyorsjelentés alapján úgy fest, hogy a világ legnépszerűbb internetes keresőjét működtető cég képes menedzselni az átállást, de az a Google bevételét is visszavetheti, hogy a mobilreklámok ára jóval alacsonyabb, mint a hagyományos netes hirdetéseké.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.