Távközlés Megtámadta az osztrák legfelsőbb bíróságon a Deutsche Telekom (DT) helyi leányvállalata, a T-Mobile Austria az állami távközlési hatóság azon frekvenciaátadási döntését, amely lehetővé tenné a cég két konkurensének egyesülését. A Li Ka-shing hongkongi milliárdos érdekeltségébe tartozó Hutchison Whampoa még tavaly februárban állapodott meg a France Telekommal, illetve a Mid Europa Partnersszel, hogy 1,3 milliárd euróért megvásárolja a két vállalat tulajdonában lévő Orange mobilszolgáltatót. Az ügyletet azóta a helyi hatóságok és az Európai Unió is jóváhagyta, így december végén egyértelműnek tűnt, hogy a Hutchison beolvaszthatja Three márkanév alatt futó egységébe versenytársát, háromra csökkentve ezzel a helyi szolgáltatók számát.
Ám most a DT – amely korábban nem igazán ágált a tranzakció ellen – a legfelsőbb bírósághoz fordult. A lépést azzal indokolta, hogy a rendelkezésre álló frekvencia révén az új cég túlzott előnyre tenne szert a negyedik generációs szolgáltatások területén.
Az egyre szaporodó frekvenciaviták arra utalnak, hogy azoknak az ágazati szakértőknek lesz igazuk, akik szerint a mobilinternet terjedésével a szolgáltatók frekvenciaéhsége is folyamatosan nő. Itthon jelenleg a Kúria előtt van a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) frekvenciatenderének ügye, miután a Fővárosi Törvényszék jogerősen hatályon kívül helyezte az NMHH árverést lezáró határozatát, elkaszálva ezzel a negyedik mobilszolgáltatót. Mivel a bíróság döntését többen is megtámadták, az ítélet tavaly novemberben a Kúria elé került, amely várhatóan január végén, február elején teszi közzé állásfoglalását. Ha a szervezet jóváhagyja a törvényszék határozatát, minden bizonnyal új aukciót írnak ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.