A cég jó teljesítményében elsősorban az okostelefon-, illetve a csip-üzletágak szárnyalása játszott meghatározó szerepet. A dél-koreai csoport az október és december közötti három hónapban becslések szerint 62 millió smartphone-t értékesített világszerte, mintegy 40 százalékkal többet, mint legnagyobb konkurense, az amerikai Apple.
A mobileszközök iránti kereslet megugrása ráadásul a félvezetők gyártásával foglalkozó divíziónak is komoly lökést adott: ez az üzletág ugyansi az egy évvel korábbinál másfélszer nagyobb üzemi profitot érhetett el az elmúlt negyedévben.
Szakértők szerint a Samsung kilátásai kifejezetten kedvezőek, a mobildivízió teljesítménye – hála az új készülékek sikerének – ugyanis 2013 első két negyedévében is erős maradhat.
Kissé visszavetheti ugyanakkor a csoport további dinamikus bővülését a won erősödése. A dél-koreai fizetőeszköz tavaly 9 százalékkal értékelődött fel a dollárhoz képest, amivel a régió legjobban teljesítő devizájának számított, s elemzők úgy vélik ez a tendencia az idén is folytatódhat.
A Samsung számára ráadásul kifejezetten rossz hír, hogy mindeközben a jen folyamatosan gyengül, ez ugyanis Japánon kívül olcsóbbá teszi a társaság szigetországi konkurenseinek – így például a Sonynak és a Sharpnak – a termékeit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.