A teljes IT-költést tekintve régiós összevetésben sem volt jelentős Magyarország lemaradása tavaly, az egyes részpiacokon azonban már komoly eltérések mutatkoznak – hívta fel a figyelmet Balicza Gábor, az IDC elemzője. A szakember lapunknak jelezte: miközben térségünkben jellemzően egyenletesen bővült az ágazat, addig Magyarországon tavaly hardverekre 11 százalékkal költöttek többet, mint egy évvel korábban, a szoftverek értékesítése és a különböző IT-szolgáltatások forgalma azonban egyaránt csökkent, előbbi 4, utóbbi 3 százalékkal.
A képet tovább árnyalja, hogy a hardverértékesítésen belül is kizárólag két jól elkülöníthető szegmensnek, az okostelefonokénak, illetve a táblagépekének volt köszönhető a két számjegyű növekedés. Előbbiekre például tavaly mintegy félmilliárd dollárt költöttek hazánkban, ami 50 százalékos ugrást jelent 2011-hez képest. Sokatmondó adat, hogy az okostelefon-értékesítést figyelmen kívül hagyva a teljes IT-költés már enyhe visszaesést mutatna.
Az, hogy a szektort tulajdonképpen – egyébként az előző esztendőhöz hasonlóan – a mobileszköz-eladások megugrása rántotta pozitívba, illetve mentette meg a hanyatlástól, jól jelzi az egyes fogyasztói szegmensek költési hajlandóságának alakulását is. Az okostelefonokat és táblagépeket ugyanis még mindig elsősorban a lakossági felhasználók veszik, azaz miközben a háztartások költése tavaly már némileg nőtt, a vállalati szféra 2012-ben is kevesebbet fordított információtechnológiai termékek és szolgáltatások beszerzésére, mint egy évvel korábban.
Balicza Gábor szerint ennek magyarázata, hogy a cégek még mindig rendkívül óvatosak, a szegmensben továbbra is nagy a költségkontroll. Sőt egyre jellemzőbb tendencia, hogy míg korábban elsősorban a beruházások elhalasztásával próbáltak spórolni a vállalatok, addig most már a működési költségeket is elérik a megtakarítási programok, amit jól jelez a szolgáltatások forgalmának folyamatos visszaesése. A beruházások esetében egyébként fontos trend, hogy egyre ritkábbak a nagy vállalati beszerzések, a cégek jellemzően fokozatosan, több lépésben cserélik le elavult készülékeiket.
Az IDC elemzője hozzátette: a cégek folyamatos költségcsökkentése, és a kereslet megcsappanása természetszerűleg hozta magával az árak visszaesését is. A válság egyik legfontosabb következménye a vállalati szegmensben az lett, hogy a vevők alkupozíciója láthatóan javult, ez pedig a kínálati oldalon a verseny élesedéséhez vezetett. Az árerózió ugyanakkor nem csak a vállalati piacon jellemző, a lakosság is az olcsóbb termékeket keresi. Különösen szembeszökő ez például a táblagépek esetében, ahol a tavalyi utolsó negyedévben a kereslet egyértelműen a 7-8 colos, 20-30 ezer forint közötti készülékek irányába tolódott el, az átlagár pedig az egy évvel korábbi majd 400 dollárról (86 ezer forintról) 240 dollár alá (50 ezer forint környékére) süllyedt. Balicza Gábor hozzátette: mindez egyben azt is jelzi, hogy egyes szegmensekben csak értékben mutatnak visszaesést az adatok, volumenben nő az értékesítés.
A szakértő szerint a hosszabb távú trendekben az idén sem várható törés. Az IDC előrejelzése alapján 2013-ban a tavalyinál kisebb mértékben, szűk 3 százalékkal nőhet a hazai IT-költés, amely így 3,22 milliárd dollár körül alakulhat. A lassulás hátterében az áll, hogy miközben az okostelefon-forgalom növekedése minden bizonnyal visszafogottabb lesz, mint az előző két évben, a vállalati beszerzések valószínűleg még 2013-ban sem pörögnek fel.
Az egyes részpiacokat tekintve a legjobban az idén is a hardverek szegmense teljesíthet, itt 5 százalék körüli növekedési várható. Ebben az esztendőben azonban már a szolgáltatások értékesítése is bővülhet elsősorban az uniós, pályázati pénzekből finanszírozott, nagyobb kormányzati projekteknek köszönhetően, igaz ezen a területen így is csak 1-2 százalékos gyarapodás lehet. A szoftverpiacon pedig még várni kell a fordulatra, a prognózisban itt 2 százalékos visszaesés szerepel.
Az előrejelzés szerint az idén minden részpiac bővülhet, a legnagyobb mértékű - 6 százalékot is meghaladó – növekedés azonban a vállalati szoftverek, és a különböző eszközök esetében valószínűsíthető. A növekedés ráadásul tartós lehet: a Gartner 2014-re újabb 3,8 százalékos bővülést és 3900 milliárd dollárt közelítő globális forgalmat jósol, míg az IDC a 2012 és 2017 közötti időszakban átlagosan évi 4,9 százalékos növekedést vár.
Az előrejelzés szerint az idén minden részpiac bővülhet, a legnagyobb mértékű - 6 százalékot is meghaladó – növekedés azonban a vállalati szoftverek, és a különböző eszközök esetében valószínűsíthető. A növekedés ráadásul tartós lehet: a Gartner 2014-re újabb 3,8 százalékos bővülést és 3900 milliárd dollárt közelítő globális forgalmat jósol, míg az IDC a 2012 és 2017 közötti időszakban átlagosan évi 4,9 százalékos növekedést vár. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.